Üzleti tippek

Nyáron leváltják az adóhivatal vezetését

admin
admin

2010. 06. 14. 06:37

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a lehető legkorábbi időpontban hajt végre személycseréket az APEH élén - írja a Magyar Nemzet.

A napilap hétfői számában azt írta: emellett tudatták, hogy a személyi átalakítások semmiképpen sem tartanak majd szeptemberig. A Magyar Nemzet szerint ezek alapján bizonyosnak tűnik, hogy már a nyáron megköszönik a jelenlegi elnök és több helyettese munkáját.

A lap a tárca sajtóosztályától megtudta azt is, hogy jogértelmezési probléma akadt az adóhatóság mostani vezetőjének, Szikora Jánosnak az eltávolítása körül. Mint írták, egy Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején kelt 2007-es jogszabály-módosítás ugyanis azt mondja ki, hogy a vezetői megbízás határozott idejű, s azt csak bizonyos esetekben lehet visszavonni. Szikora János megbízása 2013-ig tart.

A lap szerint ugyanakkor Szikora közszolgálati jogviszonya határozatlan idejű, s egy napokban elfogadott törvény alapján ez két hónap felmentési idővel indoklás nélkül megszüntethető. A minisztérium ismertetésére hivatkozva a Magyar Nemzet azt írta: egyes jogértelmezések szerint kérdéses, hogy a közszolgálati jogviszonyról szóló rendelkezések elválaszthatók-e a vezetői megbízásra vonatkozó szabályoktól.

Az utódról a tárca szerint még korai nyilatkozni.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.