Üzleti tippek

A Malév-vezér lemond, ha nem áll mögé Orbán

A Malév vezérigazgatója szerint a légitársaság megmentéséhez erős tulajdonosi támogatásra van szükség, ha ezt nem kapja meg, lemond posztjáról Martin Gauss a Magyar Nemzetben megjelent interjú szerint.

A Malév vezérigazgatója úgy fogalmazott: “tudom, hogy meg lehet csinálni a Malév talpra állítását, hiszen hasonló nehéz helyzetben lévő céget kihúztam már a bajból Németországban. De ahhoz az kellett, hogy a tulajdonos keményen mögöttünk álljon. Ha azt tapasztalom, hogy az itteni tulajdonos, az új kormány nem áll mögöttem, véget ér a megbízatásom”.

A vezérigazgató 2012-ig vállalta ezt a munkát, mert – mint mondta – akkor ér véget az az üzleti periódus, amely meghozza a cég számára az üzleti sikert. “Éppen ezért eddig az időpontig szándékomban áll kitölteni az időmet” – jegyezte meg.

Martin Gauss szerint a Malév megmentése érdekében egyebek mellett fel kell számolni a cégen belüli pazarló tevékenységeket, stabilizálni kell a pénzügyeket, majd csatlakozni kell egy erős európai légitársasághoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik