Üzleti tippek

Tévé-internet hibriddel rukkolt elő a Google

admin
admin

2010. 05. 21. 07:10

Bemutatta legújabb fejlesztését a Google, amelynek Android operációs rendszere révén sikerült "házasítania" a televíziót és az internetet, ezzel újabb hatalmas piacot nyitva meg a hirdetések előtt.

A webes világhoz csatlakozó tévézés régóta vágyott fejlesztése az internetes közösségnek, a technológiai piac minden fontos szereplője törekedett ennek megvalósítására. Nem véletlenül, mert a nappaliba vitt internet becslések szerint 70 billió dolláros üzletet jelenthet. A nagyvállalatok versenyéből úgy tűnik, a Google került ki győztesen, az internetes óriás vezetői hatalmas érdeklődés mellett mutatták be a Google TV Android operációs rendszerre épülő működését, amelyet a Google Chrome böngésző révén ismert technológiával egészített ki. Mindezek alapján a televíziók képernyőjén keresőpanel jelenik majd meg, amely lehetővé teszi a csatornák közötti, valamint az interneten történő szörfözést.

A keresés beírásához egy táblaszerű készülékre lesz szükség, ez az eszköz – amelyet a Google partnerekkel együtt fejlesztett – mikroprocesszorral és grafikus processzorral is fel lesz szerelve. A tévékészülék vezeték nélküli WiFi, valamint Ethernet kapcsolattal működik majd. A hírek szerint a Google az Intellel és a Sonyval fogott össze a mérföldkőnek számító fejlesztésben, az Intel Atom-chipjeivel járult hozzá a közös munkához. Utóbbinak hatalmas sikert hozhat az internetes tévé, ennek révén egy lépéssel versenytársai elé kerülhet az elektronikai piacon az újdonságok fejlesztését tekintve.

A csütörtöki esemény akkora érdeklődés mellett zajlott, hogy a résztvevők internetkapcsolata zavarta a bemutatót – némileg baljós előjeleket mutatva az új technológia csatlakozási sebességét és korlátait illetően. A Google szakembereinek végül meg kellett szakítaniuk a csatlakozást, hogy demonstrálni tudják fejlesztésüket. A felvételeket “a lakás legnagyobb, a legjobb és a legszebb képet adó készülékén kell nézni. Ez pedig a tévé, nem a számítógép, a telefon vagy bármi más” – mondta Rishi Chandra, a cég vezető termékmenedzsere.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fideszes vagyok, mert onnan kapok pénzt

The Cranberries May 9th, 2012 Sound Academy Toronto, Ontario (Photo by Michael Hurcomb/Corbis via Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.