Üzleti tippek

Itt az idő az adófizetésre

admin
admin

2010. 05. 11. 16:00

Idéntől egy ikszeléssel lehet akár négy részletben szja-t fizetni. Már vannak adatok az első vagyonadó-bevallásról. A május 20-i végső határidőig az APEH még 1,5 millió szja-bevallást vár, ami az összes bevallás több mint negyven százaléka.

Jövő hét csütörtök az szja-bevallás végső határideje. Hétfőig közel 2,079 millió szja-bevallás érkezett az APEH-hoz, mintegy 240 ezerrel több, mint egy évvel korábban, hangzott el a keddi sajtótájékoztatón. De ez még mindig csak a feltételezett összes bevallás alig hatvan százaléka. A munkáltatói adó-megállapításokkal együtt ugyanis az idén 3,6-3,7 millió szja bevallásra számít az adóhatóság. Napi százezerrel bővül a bevallások száma az utóbbi napokban.

Csak akkor sietünk, ha visszajár

Mint az APEH elnökhelyettese, Mogyorósiné Gábor Hajnalka elmondta, elsősorban az adó-visszaigénylést tartalmazó bevallások elkészítésével igyekeznek az adózók, hiszen azokra 30 napon belül utalnia kell az APEH-nak. Akinek fizetési kötelezettsége van, az inkább húzza a bevallást a végső határidőig, hogy a befizetést minél később kelljen teljesítenie.
A tavalyi 49,6 milliárd forinttal szemben az idén eddig 56,1 milliárd forintot igényeltek vissza, amiből májusig tavaly 30,1 milliárd forintot, az idén 45,8 milliárd forintot utalt ki az APEH. Az egy főre jutó visszaigénylés átlagos összege 50.431 forintról 52.906 forintra nőtt. Az adóhivatal többnyire pontosan utal, amit mutat az az adat is, hogy mindösszesen 400 ezer forint késedelmi kamatot kellett eddig fizetniük az idén.

Ha be kell fizetnünk

Akinek szja-befizetési kötelezettsége van, és az nem éri el a százezer forintot, az jó ha tudja, hogy az idei évtől úgy kérhet részletfizetési lehetőséget, hogy azt elég a bevallásában jeleznie (ikszelnie). Ha ezt megtette, automatikusan és pótlékmentesen fizethet négy egyenlő részletben. Külön értesítést nem küld erről az adóhivatal, csak elutasítás esetén. Csak az egyéni vállalkozók, és az áfa fizetésre kötelezett magánszemélyek vannak ebből a körből kizárva.

Akinek négynél több részletre van szüksége, illetve százezer forintnál több a befizetnivalója, az egyedi részletfizetési kérvényt továbbra is benyújthat. Ekkor azinban nem automatikus az elfogadás, a hivatal döntésétől függ, végül is hogyan kell teljesíteni a befizetést.

Elektronikus és papír

Az elnökhelyettes elmondása szerint stabilnak nevezhető az a kör, aki elektronikusan nyújtja be szja bevallását. 17 százalékkal emelkedett viszont azok száma a tavalyi hasonló időszakhoz képest, akik az internetes kitöltőt használták, de aztán mégsem elektronikusan küldték az adatokat, hanem kinyomtatták, és postázták. Az összes szja-bevallás negyed része még mindig papíralapon készül.

2008-tól van lehetőség arra is, hogy az adózó az APEH-ot kérje meg szja-bevallása elkészítésére. Ehhez április 30-ig kellett leadni nyilatkozatot az adóhivatal felé. Az idén 244 ezren, százezerrel kevesebben éltek a lehetőséggel, mint tavaly. Ennek oka az lehet az APEH bevallási főosztály vezetője, Kriskó Csaba szerint, hogy ezt a lehetőséget elsősorban az szja befizetők igénylik. Ez a bevallás ugyanis csak május 20-ra készül el. A visszaigénylők inkább maguk készítik el bevallásukat, hogy előbb jussanak a pénzükhöz. 2010-ben eddig 260 ezerrel több visszaigénylő volt, mint tavaly.

1+1 százalék

Május 20-i határidővel lehet rendelkezni az adó 1+1 százalékáról, amellyel civil szervezeteket, egyházakat támogathatunk, a nélkül, hogy a zsebünkbe kellene nyúlnunk. Ezzel a lehetőséggel még mindig nagyon kevesen élnek. Tavaly 33 milliárd forint volt a tét, de csak 18 milliárd lelt gazdára, a többi maradt az állam zsebében.

Az egy százalékra jogosult szervezetekről és az egyházak technikai számairól is van az interneten elérhető információ.

Kik érintettek

Május 20-i határidővel az egyéni vállalkozónak nem minősülő, illetve áfa fizetésre nem kötelezett személyek kivételével kell benyújtani az szja-bevallást. Ebbe a körbe tartoznak azok az egyéni vállalkozók is, akik 2009-ben szüntették meg vállalkozásukat. A munkáltatóknak is eddig kell beküldeniük azokat az szja-bevallásokat, amiket munkavállalóik nyilatkozata alapján készítettek.

Aki valamilyen ok miatt (pl. külföldi tartózkodás, betegség) nem tudja május 20-ig teljesíteni elkészíteni szja bevallását, az mint a korábbi években, most is késhet, de amikor elhárult az akadály, onnantól kezdve 15 napon belül egy igazolási kérelemmel együtt kell rendeznie kötelezettségét.

Vagyonadó

Idén először kellett vagyonadó bevallást készíteni, de az Alkotmánybíróság döntése értelmében az ingatlanokra végül nem. A nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóból eddig 5535 befizetés érkezett, 241 millió forint összegben, ennek nagy részét – 226 millió forintot – a nagy teljesítményű gépkocsik után rótták le.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Farkas Norbert / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.