Üzleti tippek

Webes offenzívában

A Ringier és az Axel Springer a GVH elé terjesztette a két média¬¬cég fúziójával kapcsolatos beadványát. A svájci vezetés nem tart a magyar hatóság vétójától, sőt, további akvizíciókat is kilátásba helyeznek – nyilatkozta lapunknak Christian Unger, a Ringier AG vezérigazgatója.

– Hivatalosan is a GVH elé került a két cég fúziójának terve a múlt héten. Nem tartanak attól, hogy a hivatal megvétózza az egyesülést?

– Reméljük, hogy a versenyhivatal megérti a fúzió mögött rejlő szándékunkat, hiszen nem a nagyobb piaci pozíció elérése a célunk, hanem az, hogy a digitális média világában is versenyképes cég jöhessen létre. Olyan társaság, amely képes felvenni a versenyt akár a Microsofttal, akár a Google-lal. Ha ezt meg tudjuk értetni a döntéshozókkal, nem érzem úgy, hogy tartanunk kellene a vétótól.

– Lehet már tudni, ki áll majd az új cég élén hazánkban?

– Nemzetközi szinten az egykori lengyelországi Axel Springer-vezérigazgató, Florian Fels vezeti majd az új vegyes vállalatot. Az egyes országok vezetőiről még túl korai lenne bármit is mondanom.

– Amennyiben a Népszabadságon múlik a „frigy”, hajlandók megválni a lapot kiadó cégtől?

– A versenyhivatal döntéséig nem szeretnék jóslatokba bocsátkozni. Úgy érzem, ez nem lenne tisztességes a partnereinkkel, munkatársainkkal szemben.

– Korábban felmerültek olyan híresztelések, hogy meg szerették volna vásárolni a Szabad Sajtó Alapítvány részesedését a kiadóból. Tényleg folytak tárgyalások ez ügyben?

– Az értesülést nem tudom kommentálni.

– A két kiadó az eddigiekben visszafogott volt az online fejlesztések terén hazánkban. Ez mennyiben változik a jövőben?

– Az Axel Springer a német piacon az elmúlt öt évben jelentős beruházásokat hajtott végre, így részben saját fejlesztések, részben felvásárlások révén felépített egy erős online részleget. Hasonlóan aktív volt e téren a Ringier, amely felvásárolta a Media Swisst. Az azonban tény, hogy eddig elsősorban a hazai piacunkon erősítettük az online területet. Ez azonban az egyesülést követően változik, és ez azt hiszem jó hír Magyarországnak is, hiszen nem titkolt szándékunk, hogy komoly beruházásokra készülünk a digitális médiapiacon. Minderre megvannak az erőforrásaink is.

– Milyen mértékű befektetésre gondol?

– Még nem osztottuk fel a beruházási volumeneket országonként, ám annyi bizonyos, hogy az új céget ötvenmillió eurós tőkével alapítjuk meg. A konkrét számítások előtt azonban meg kell várnunk a versenyhivatal döntését.

– Új online termékek indításában gondolkoznak, vagy akvizíciókat terveznek?

– Kizárólag piacvezető pozíciókban és erős márkákban gondolkodunk. Általánosságban azt tapasztalom – és ez a nyomtatott, illetve az online médiapiacra egyaránt érvényes –, hogy csak a piacvezető működik igazán eredményesen, a második túlél, a harmadik viszont veszteséges marad, és elbukik. Ennek fényében minden területen piacvezető márkák létrehozására törekszünk, ahol lehetséges, akár saját fejlesztések révén is. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy komolyabb akvizíciókra is fel kell készülnünk a vezető online pozíciók elérése érdekében.

– Hogyan fogadták a vegyes vállalat hírét Európa-szerte?

– Pozitívan. Még a versenytársaink is gratuláltak, hiszen szinte kivétel nélkül mindenki belátja, hogy mennyire racionális, jövőbe mutató lépést tettünk. Sokan remélik, hogy a hatóságok nem gördítenek akadályt a terveink elé, azaz megértik, hogy a rendkívül dinamikusan változó piacokon egy partneri viszony jobb lehetőségeket kínál a kihívások kezelésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik