Üzleti tippek

Erdélyi lapot vett a Magyar Nemzet kiadója

A Magyar Nemzetet kiadó Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. vásárolta meg a kolozsvári Erdélyi Napló című újságot, amely akár már júliusban megjelenhet - adta hírül a Transindex című romániai magyar internetes portál.

A Transindex Makkay Józsefet, a lap főszerkesztőjét idézi, aki megerősítette a romániai magyar médiában korábban megjelent információkat, miszerint a főszerkesztő megállapodott Liszkay Gáborral, a Magyar Nemzet és a Hír TV első emberével az Erdélyi Napló újraindításáról.

Makkay a portálnak elmondta, hogy a megjelenést tavaly augusztusban felfüggesztő újság továbbra is hetilapként működik, a korábbi 16 oldalról 24 oldalasra bővítik a kiadványt, és tartalma is látványosan megváltozik. Az új lapban nagy hangsúlyt fektetnek az oknyomozó újságírásra, valamint a szabadidő rovatra. Mint mondta, az újraindulás százezer eurós nagyságrendű befektetést igényel, és 5 ezer példányt akarnak értékesíteni. Hozzátette: elsősorban a régi Erdélyi Napló 1000-1500 előfizetőjére számítanak.

Az Erdélyi Napló című újságot Nagyváradon alapították, 2004-től átköltöztették Kolozsvárra, ahol tavaly augusztusi megszűnéséig a Kalauz Kft. kiadásában jelent meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik