Üzleti tippek

Továbbra is homályban a Népszabadság sorsa

admin
admin

2010. 04. 28. 17:20

Még éppen a határidő lejárta előtt kapta meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Axel Springer – Ringier fúzióval kapcsolatos kérelmet – tudta meg a Marketing&Media. A GVH szakértői most dolgozzák fel a benyújtott dokumentumokat, így azt egyelőre nem közölték, mit tartalmaz a beadvány például a Népszabadság jövőjével kapcsolatban.

Egyelőre azt sem lehet pontosan tudni, hogy a GVH mikor hozza meg a döntést a két médiacég hazai érdekeltségeinek összeolvadásával kapcsolatban. Ez attól is függ ugyanis, hogy a versenyhatóság mennyire ítéli bonyolultnak a fúziót. Az egyszerűbb – úgynevezett egy fázisú – esetekben 35 munkanap áll rendelkezésre, hogy a GVH meghozza döntését, míg a bonyolultabb ügyeknél négy hónapja van erre a szervezetnek.

Mivel a Ringier és az Axel Springer hazai érdekeltségeinek összeolvadásával a magyar piac legnagyobb médiabirodalma jön létre – a két cég 2009-es összesített árbevétele 40 milliárd forint körül volt -, ezért valószínűsíthető, hogy a hosszabb eljárásra kerül majd sor. Ezt a lehetőséget egyébként korábban lapunk érdeklődésére a GVH részéről is a valószínűbb forgatókönyvként említették.

A zürichi székhelyű Ringier AG és a berlini Axel Springer AG március végén jelentette be, hogy összevonja kelet-európai tevékenységét és egy új társaságot alapít, amelyben mindkét vállalat 50 százalékos részesedést kap. Az Axel Springer lengyelországi, csehországi és magyarországi leányvállalatainak tevékenységét helyezi át az új társaság fennhatósága alá, miközben a Ringier a szerb, a szlovák, a cseh és a magyar érdekeltségeit. Ezzel a fenti intenzíven fejlődő piacokon mindkét vállalat tovább erősíti a pozícióját, amely több mint 100 nyomtatott médiumon és közel 70 online kiadványon alapul.

A zürichi székhelyű és közel 414 millió eurós (601 millió svájci frank) forgalmat bonyolító közös vállalat Kelet-Európa egyik legnagyobb médiavállalatának számít majd. Közel 4800 dolgozót foglalkoztat, és széles portfoliójával egyértelmű piacvezető lesz a bulvár napilapok és a magazinok területén. A részvényesek további szándéka, hogy a közös vállalatot három, de legfeljebb öt éven belül tőzsdére vigyék.

Ralph Büchi, az Axel Springer International elnökének irányítása alatt az új vállalat kéttagú igazgatótanácsába egy-egy tagot delegál a Ringier AG és az Axel Springer AG. A közös vállalat vezetését Florian Fels (42), a Ringier AG eddigi közép-európai vezetője látja el.

A Ringier Kiadó Magyarország egyik legnagyobb lapkiadójaként 1993 óta van jelen a hazai piacon. Megjelenteti Magyarország legnagyobb napilapját, a Blikket, valamint az egyetlen sport-napilapot a Nemzeti Sportot. A Ringier Csoport 67, 7 százalékban tulajdonosa a Népszabadságnak. A napilapok mellett számos magazin (Blikk Nők, Blikk Nők Konyha, Ínyenc, hot!, Képes Sport, Nemzeti Sport Magazin, Sport&Style, IM, IM Style, BRAVO, Bravo Girl!, Buci Maci), könyvek, valamint internetes portálok (blikk.hu, nemzetisport.hu, kepessport.hu, Pink.hu, neon.hu, fanzone.hu, cityweekend.hu, pixter.hu) képezik portfolióját, valamint hozzájuk tartozik az ország legnagyobb napilapnyomdája is.

Az Axel Springer-Magyarország Kft. fő profilja a megyei napilapok kiadása, amelyből nyolcat birtokol, valamint a Vasárnap Reggel c. lap mutációs megjelenésével 18 megyében van jelen a hét utolsó napján. Ők jelentetik meg a Zöld Újság Rt. révén a Világgazdaságot. A magazin szegmens az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft.-hez tartozik. Termékeik többek között a Tvr-hét, a Színes Kéthetes Tévéműsor, TVr Újság, a Sárga RTV, nőknek szóló magazinjaik a Kiskegyed, a Kiskegyed Konyhája, a Csók és Könny, a jelenleg szünetelő Asztrolap, a Gyöngy, a Hölgyvilág, a Fanny, de jelen vannak az autós-, illetve az ifjúsági magazin piacon is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2013. február 14.
Egy recepciós munkatárs a Microsoft Magyarország Kft. székházában, a főváros II. kerületében, a Graphisoft parkban 2013. február 14-én. A magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft. tavaly decemberben kötött stratégiai együttműködési megállapodást.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.