Üzleti tippek

A Klubrádióé az utolsó fővárosi frekvencia

admin
admin

2010. 04. 22. 07:20

A Klubrádiónak ítélte az Országos Rádió és Televízió Testület a frekvenciapályázatban megjelölt 92,9-es, az utolsó kiadható budapesti frekvenciát. A két szocialista és egy SZDSZ-es delegált szavazatával hozott döntést élesen bírálta az ORTT fideszes és KDNP-s delegáltja. A frekvenciára szintén pályázó katolikus rádió lesújtva fogadta a hírt. A Klubrádió hangsúlyozta, nem birtokol majd két frekvenciát, a pályázaton azért indult, mert jelenlegi frekvenciaengedélye 2011 februárjában lejár.

A frekvenciapályázaton a Rádió DJ 92,9-es, több éve használatlan hullámsávjáról döntöttek, a katolikus rádió azért pályázott az FM-frekvenciára, mert a középhullámon rövidesen befejezi adását. Szalai Annamária, az ORTT Fidesz által delegált tagja botrányosnak minősítette a testület döntését, s mint mondta, visszavonását kezdeményezi majd. Véleménye szerint a szocialista és szabad demokrata tagok így szeretnék elhallgattatni a pályázaton induló katolikus rádiót. “A legitimitással nem rendelkező” két szocialista és egy SZDSZ-es tag az ügyrendet is megsértve játszotta át az utolsó budapesti frekvenciát “a szocialistákhoz köthető” Klubrádiónak – mondta.
Szerinte erősen megkérdőjelezhető, hogy a parlamenti frakció létéhez kötött ORTT-s megbízatással rendelkező két szocialista és egy SZDSZ-es tag hozhat-e hosszú távú döntést.


Kétharmados döntés

Timár János, az ORTT SZDSZ által delegált tagja elmondta: mivel a szavazatokat tizenketted részenként számítják be, az öttagú testület szocialista tagjai, Ladvánszky György és Gyuricza Péter, illetve ő maga nyolctizenketted részben, tehát kétharmados többséggel ítélték a frekvenciát a Klubrádiónak. Szalai Annamária nem vett részt a szavazásban, a KDNP által delegált Tirts Tamás külföldön tartózkodik. Szalai szerint Tirts távollétében napirendre sem lehetett volna tűzni a frekvenciapályázatokról szóló döntést.

Tirts Tamás szerint az ORTT megsértette ügyrendjét. Sanghaji keltezésű közleményében megdöbbenésének adott hangot amiatt, hogy hivatalos távolléte idején, módosító indítványa és elnapolási indítványa ellenére döntött a testület. Mint írta, az ORTT következő ülésén kezdeményezni fogja a döntés felülvizsgálatát.

Katolikus Rádió, mi lesz veled?
A KDNP bírósághoz fordul a döntés miatt. A párt közleménye szerint morálisan elfogadhatatlan és több szempontból törvénysértő a testület döntése, amellyel a Klubrádiónak adta azt a frekvenciát, amelyre a Magyar Katolikus Rádió is pályázott. Így a Klubrádiónak két frekvenciája lett – írta közleményében Halász Zsuzsa pártszóvivő. Felszólította az ORTT-t, hogy ne kössön szerződést a Klubrádióval. A közlemény szerint a döntéssel a katolikus rádiót elnémították.

A katolikus rádiónak érvényes frekvenciája van, senki nem akarja ellehetetleníteni – mondta Gyuricza Péter, az ORTT szocialisták által delegált tagja, rámutatva, középhullámon ma is szól a rádió. Szerinte éppen a Fidesz és a KDNP “emberei” akadályozzák, hogy a helyi rádiófrekvenciákra kiírt pályázat végleges szövegét kiadja a testület. A katolikus rádió még indulhatna ezeken a pályázatokon. Hangsúlyozta, az SZDSZ-es delegáltnak minden joga megvan rövid és hosszú távú döntést hozni addig, amíg jogi értelemben az ORTT tagja. Csak akkor veszti el tagságát, ha a parlament alakuló ülésével megszűnik a szabad demokrata frakció.

A Magyar Katolikus Rádió lesújtva fogadta a frekvencia elvesztésének hírét. Juhász Judit, a rádió vezérigazgató-helyettese azt mondta: 2011. január közepén elhallgat a középhullámon a katolikus rádió, ezzel elvesztik országos lefedettségüket, és a határon túli magyarok – akik csak általuk hallgathattak rádión keresztül magyar nyelvű szertartásokat – sem hallják őket. Csak azokon a frekvenciákon szólnak majd, amelyeket pályázat útján jövő januárig sikerül megszerezniük. Közölte: a frekvenciapályázatot két esztendeje hirdették meg, s “egy nagyon hosszú, bizonytalan, fordulatokkal teli pályázati eljárás végén hirtelen nagyon felgyorsultak az események”.

Két frekvencia vagy egy?
A Klubrádió közlése szerint azért indultak el a 92,9 MHz-es frekvenciára kiírt pályázaton, mert jelenlegi – 95,3 MHz-es frekvenciájára vonatkozó – engedélyük 2011 februárjában lejár. Hangsúlyozták, a Klubrádió nem birtokol majd két frekvenciát. A Klubrádió jelenlegi frekvenciájának megújítására már rég ki kellett volna írni a pályázatot – írták közleményükben -, de “már látszott”, hogy hiába várnak, a törvényes határidőn belül nem írják ki a tendert. Utalva azokra a véleményekre, amelyek szerint el akarják hallgattatni a katolikus rádiót, kiemelik, hogy a 92,9 MHz-es frekvencián évek óta egyetlen rádió sem szól, “vagyis elnémítani azon a hullámsávon senkit sem lehetett”.
A pályázatban az egyik összeférhetetlenségi kritérium az volt, hogy lemond a korábbi frekvenciájáról az, aki megnyeri a 92,9 MHz-et. Félretájékoztatásnak nevezik azt is, hogy törvénysértés történt volna a pályázathirdetés idejével. Éppen az ellenkezője igaz – hangsúlyozzák, emlékeztetetve, hogy a pályázat beadása után hatvan nappal ki kellett volna hirdetnie az eredményt az ORTT-nek.

Kitérnek arra is, hogy az elnyert frekvencia birtokosa mentesül ugyan a műsorszolgáltatási díj megfizetése alól, mivel közműsor-szolgáltató lesz, de ez azt is jelenti, hogy “sokkal szigorúbbak az üzleti feltételek, amelyek között működnie kell, vagyis sokkal kisebb lehet csak a kereskedelmi bevétele”. A rádió honlapján található közleményt Arató András, a Klubrádió tulajdonosa az MTI-nek nyilatkozva azzal egészítette ki, azáltal, hogy a rádió közműsor-szolgáltató lesz, nem kell befizetnie a közel 20 millió forintos műsorszolgáltatási díjat, viszont árbevételük korlátozva lesz. Megjegyezte: az ORTT-nek április 7-ig, a hatvannapos határidő lejártáig kellett volna elbírálnia a pályázatokat.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.