Üzleti tippek

Kirúgták a szakszervezetist az Orangewaystől

admin
admin

2010. 03. 25. 12:49

Elbocsátották az Orangeways Zrt.-től csütörtökön a DÁM Autóbuszvezetők Független Szakszervezetének elnökét - közölte három dél-dunántúli közlekedési szakszervezet koordinációs tanácsának vezetője.

Dobi István tájékoztatása szerint Dávid György munkaviszonyát rendkívüli felmondással szüntette meg a munkáltató, az indoklás szerint azért, mert a KRESZ előírásait súlyosan megsértve okozott kárt.

A konkrét esetről úgy tájékoztatott: az autóbusz-vezetőként dolgozó szakszervezeti vezető egy díjfizetős útszakaszon úgy közlekedett, hogy az autóbuszra nem fizetett úthasználati díjat, ezért a cégre 60.000 ezer forintos büntetést szabott ki az út üzemeltetője.

Dávid György megerősítette a történteket, és közölte: jogszerűtlennek tartja a felmondást, és munkaügyi bírósághoz fordul.

Dobi István megjegyezte: szerintük a fenti esemény figyelmetlenségből adódhatott, bármikor előfordulhat autóbusz-vezetőkkel, és ez nem adhat okot a rendkívüli felmondásra.
A koordinációs tanács elnöke közleményében azt írta, hogy a felmondás “kísértetiesen egybeesik” azzal, hogy március 20-án megalakult a Dél-dunántúli Régió Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Koordinációs Tanácsa, amelynek tagja az Orangeways-nél működő DÁM szakszervezet is.
Dobi István elmondta: a szervezet megalakulása után felhívták a figyelmet arra, hogy az Orangeways-nél a munkáltató és a munkavállalók között nincs rendezett munkaügyi kapcsolat. Leszögezte: a munkáltató jelenlegi lépése tovább mérgesíti a helyzetet, egyben felhívta az Orangeways vezetését, hogy Dávid György munkaviszonyának megszüntetését azonnali hatállyal vonja vissza.

A Dél-Dunántúli Régió Autóbusz-közlekedési Szakszervezet Koordinációs Tanácsát a Kapos Volán Autóbusz-közlekedési Szakszervezet, az ADU Baranya Megyei Független Szakszervezete és a DÁM Autóbuszvezetők Független Szakszervezete hozta létre, amelyek közlésük szerint együttesen 805 főt képviselnek.

A szakszervezetek szerint a Gemenc Volánból “kiszervezett” és alvállalkozónál foglalkoztatott munkavállalók jövedelmi helyzete romlott, juttatásaik kifizetése sokszor késik.

Az MTI csütörtökön megkereste Kedves Ferencet, az Orangeways Zrt. igazgatósági tagját, aki egyelőre nem reagált a szakszervezetek felvetésére.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos

Az ember, aki legyűrte a NAV-ot és a NER-t

Kállósemjén, 2018. január 17.
Rendőrök helyszínelnek egy ukrán lajstromjelű AN-2 típusú repülőgép mellett Kállósemjén határában 2018. január 17-én. A repülőgépen 11 bevándorló jutott be Magyarország területére január 15-én este. A rendőrök jelentős erőkkel, nyomkövető kutyák és hőkamerák segítségével terepkutatást végeztek, majd rövid időn belül elfogtak három afgán és nyolc vietnami állampolgárt, akiket őrizetbe vettek.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Megannyi rejtély övezi a migránsszállító repülőt

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.