Üzleti tippek

Mi lesz a Népszabadsággal?

Információink szerint nagy a valószínűsége annak, hogy a nemzeti versenyhatóságok bírálják majd el a Ringier és az Axel Springer kelet-európai érdekeltségeinek összeolvadását.

Ebben az esetben Magyarországon a Gazdasági Versenyhivatal mondhatja majd ki a döntő szót. Lapunk úgy értesült, hogy a szervezetnél eddig is figyelemmel követték a médiapiacon zajló fejleményeket, és különösen a lappiacon indokoltnak is tartanak bizonyos szintű konszolidációt. Úgy tudjuk, azonban, hogy a két médiabirodalom összeolvadása a napilappiacon aggályokat vethet fel.

Mint arról már beszámoltunk, a két társaság még
nem jelezte hivatalosan a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) felé,
hogy egy cégbe fogja össze kelet-európai
érdekeltségeit. Ha a GVH-nál jelzik a fúzió
szándékát, akkor a magyar hatóságnak
– lévén, hogy bonyolult fúzióról
van szó – 120 munkanap áll rendelkezésére
az engedély megadásához, ami egy alkalommal 60
munkanappal meghosszabbítható.

A hazai jogszabályok értelmében
akkor engedélyköteles a GVH-nál egy fúzió,
ha az összeolvadó cégek előző éves nettó
árbevétele meghaladta a 15 milliárd forintot,
illetve, ha több vállalat érintett az ügyben,
akkor azok közül legalább kettőnek az előző évi
nettó árbevétele nagyobb volt 500 millió
forintnál.

A berlini székhelyű Axel
Springer AG és a zürichi központú Ringier AG
ma reggel jelentette be, hogy közös-vállalatban
egyesítik Kelet-Európa öt országában
folytatott tevékenységüket. Az újonnan
alakuló társaságban mindkét vállalatnak
50 százalékos részesedése lesz. Az így
kialakult médiacég a régió egyik
legnagyobbja lesz. Magyarországon – ha a Népszabadság
is része a megállapodásnak – az összeolvadás
révén egy olyan médiabirodalom jöhet létre,
amelynek tagjai 2008-ban több mint 40 milliárd forintos
forgalmat értek el. Ezzel az új cég megelőzi a
hazai médiapiac eddigi legnagyobb szereplőjét, az
RTL-t. A médiacégek mellett mindkét kiadó
jelentős nyomdával rendelkezik, amelyek szintén
milliárdos forgalmat bonyolíthatnak.

Az Axel Springer lengyelországi,
csehországi és magyarországi leányvállalatainak
tevékenységét helyezi át az új
társaság fennhatósága alá,
miközben a Ringier a szerb, a szlovák, a cseh és a
magyar érdekeltségeit. Ezzel a fenti intenzíven
fejlődő piacokon mindkét vállalat tovább
erősíti a pozícióját, amely több
mint 100 nyomtatott médiumon és közel 70 online
kiadványon alapul.

A zürichi székhelyű és
közel 414 millió eurós (601 millió svájci
frank) forgalmat bonyolító közös vállalat
Kelet-Európa egyik legnagyobb médiavállalatának
számít majd. Közel 4800 dolgozót
foglalkoztat, és széles portfoliójával
egyértelmű piacvezető lesz a bulvár napilapok és
a magazinok területén. A részvényesek
további szándéka, hogy a közös
vállalatot három, de legfeljebb öt éven
belül tőzsdére vigyék.

Ralph Büchi, az Axel Springer
International elnökének irányítása
alatt az új vállalat kéttagú
igazgatótanácsába egy-egy tagot delegál a
Ringier AG és az Axel Springer AG. A közös vállalat
vezetését Florian Fels (42), a Ringier AG eddigi
közép-európai vezetője látja el.

Hazai viszonyok

Az összeolvadással
létrejött hazai médiacég irányítása
még kérdéses, tudtuk meg Christian Garrels-től,
az Axel Springer AG kommunikációs vezetőjétől.
“A következő hónapokban vizsgáljuk meg,
hogyan lehetne az operatív irányítást egy
kézben tartani. Természetesen várnunk kell a
versenyhivatali jóváhagyásra is, ami bizonyára
eltart egy ideig. Mindaddig, amíg nem kapunk választ,
mindkét vállalatnál megmarad a vezetőség”
– fogalmazott Garrels. A hazai helyzet érdekessége,
hogy az Axel Springer-Magyarország Kft. nem száz
százalékban az Axel Springer AG tulajdona, abban Bayer
Józsefnek mintegy 7 százalékos részesedése
van, amelyet kérdéses, hogy megtart-e.

A Ringier Kiadó Magyarország
egyik legnagyobb lapkiadójaként 1993 óta van
jelen a hazai piacon. Megjelenteti Magyarország legnagyobb
napilapját, a Blikket, valamint az egyetlen sport-napilapot a
Nemzeti Sportot. A Ringier Csoport 67, 7 százalékban
tulajdonosa a Népszabadságnak. A napilapok mellett
számos magazin (Blikk Nők, Blikk Nők Konyha, Ínyenc,
hot!, Képes Sport, Nemzeti Sport Magazin, Sport&Style, IM,
IM Style, BRAVO, Bravo Girl!, Buci Maci), könyvek, valamint
internetes portálok (blikk.hu, nemzetisport.hu, kepessport.hu,
Pink.hu, neon.hu, fanzone.hu, cityweekend.hu, pixter.hu) képezik
portfolióját, valamint hozzájuk tartozik az
ország legnagyobb napilapnyomdája is.

Az Axel Springer-Magyarország
Kft. fő profilja a megyei napilapok kiadása, amelyből
nyolcat birtokol, valamint a Vasárnap Reggel c. lap mutációs
megjelenésével 18 megyében van jelen a hét
utolsó napján. Ők jelentetik meg a Zöld Újság
Rt. révén a Világgazdaságot. A magazin
szegmens az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft.-hez tartozik.
Termékeik többek között a Tvr-hét, a
Színes Kéthetes Tévéműsor, TVr Újság,
a Sárga RTV, nőknek szóló magazinjaik a
Kiskegyed, a Kiskegyed Konyhája, a Csók és
Könny, a jelenleg szünetelő Asztrolap, a Gyöngy, a
Hölgyvilág, a Fanny, de jelen vannak az autós-,
illetve az ifjúsági magazin piacon is.

Az ügylet további
részleteiről és hazai hatásairól
hamarosan további részleteket közlünk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik