Üzleti tippek

Kikényszerített lépés

Az Axel-Springer és Ringier kiadók egyesítését az újságkiadás most már nem leplezhető válsága kényszerítette ki – véli Gálik Mihály. A médiakutató, egyetemi tanár szerint a lépést a versenyhatóságok alaposan meg fogják vizsgálni.

Itt az idő, juthatott a következtetésre két nagy európai lapkiadó, a német Axel Springer és a svájci Ringier csúcsvezetése, bár kötve hiszem, hogy érdekelné őket a küszöbön álló magyar országgyűlési választások favoritjának jelmondata. A négy visegrádi ország és Szerbia – Zürichből nézve: Kelet-Európa öt országa – piacain jelen lévő két cég valóban komoly érdekeltségekkel bír a régióban: nálunk mind az országos, mind a megyei napilapok piacán ők rendelkeznek a legtöbb olvasóval, de a többi országban is meghatározó a jelenlétük a napilap kiadásban.

Amitől Döpfner és Unger elnök urak úgy láthatják, hogy itt az idő a közös régiós fellépésre az minden bizonnyal az üzleti kimutatások szomorú valósága, bár erről nem találunk számokat a közleményben. Sőt, a nagyobbik fél, az Axel Springer elnöke arról beszél, hogy vonzó és fejlődő a régió öt országának piaca, s a közös vállalatot három-öt éven belül tőzsdére vinnék.

Igaz, mit is mondhatna mást egy olyan döntésről, melyet az újságkiadás most már nem leplezhető válsága kényszerített ki, s melyet az öt ország versenyhatóságai is alaposan meg fognak vizsgálni? Ki tudja, hogy vajon ők mit szólnak majd a közös vállalat alapításához: egy jóváhagyás kopernikuszi fordulatot jelentene az eddigi gyakorlatukhoz képest. A további kérdésre, hogy egy szabályozói jóváhagyás felszínen tarthatja-e a napilap kiadást a belátható jövőben csak azt mondhatom, ha tudnám a választ, dúsgazdag tanácsadó lennék. De nem vagyok az!

Gálik Mihály
A Budapesti Corvinus Egyetem tanára

Ajánlott videó

Olvasói sztorik