Üzleti tippek

A Blikk és a Story a legolvasottabb

admin
admin

2010. 03. 19. 07:30

Továbbra is szeretünk újságot olvasni, a GfK Hungária és az Ipsos Nemzeti MédiaAnalízis tanulmányának 2009 második félévére vonatkozó adatai szerint. A legkedveltebb napilap a Blikk, a Nemzeti Sport és a Népszabadság.

A magyar felnőttek közül tíz emberből nyolcan legalább egy lapot olvastak a Nemzeti MédiaAnalízisben mért 160 sajtókiadvány közül a tavalyi év második felében. Az olvasók átlagosan 3,7 lapot vettek a kezükbe a 2009 júliusától decemberig tartó időszakban.

A legolvasottabb fizetős (tehát pénzért megvásárolható) sajtótermék minden egyes lapszámával több mint 1,1 millió magyar felnőttet lehetett elérni 2009 második félévében. E hetilap mellett még egy sajtótermék olvasottsága haladja meg az egymillió főt: egy napilapé. Ha az ingyenesen terjesztett lapokat is figyelembe vesszük, egy lapszámmal megjelenésenként akár 2,4 millió ember is tájékoztatható. 2009 második felében a legolvasottabb fizetős napilap a Blikk, hetilap a Story, míg a havi és egyéb periodicitású lapok közül a Nők Lapja Konyhát veszik a legtöbben kezükbe.

Az olvasottság abszolút száma mellett az olvasótábor növekedése is figyelemre méltó. Az előző időszakhoz, 2009. II. – 2009. III. negyedévhez képest legnagyobb olvasószám-növekedést mutató lapok tízes listáját az alábbi táblázat mutatja (az ingyenes hirdetési lapok nem szerepelnek a listán).

Forrás: GfK Hungária-Ipsos, Nemzeti MédiaAnalízis 2009. II. félév

Forrás: GfK Hungária-Ipsos, Nemzeti MédiaAnalízis 2009. II. félév

Tematikájuk szerint csoportosítva a kiadványokat az egyes fizetős laptípusok közül a megyei napilapok a legkedveltebbek, a felnőtt lakosság 28 százaléka olvassa ezeket. A válaszadók jelentős arányban (24%) olvassák az önállóan terjesztett tévémagazinokat. A harmadik legolvasottabb lapcsoportot az általános női lapok jelentik (23%).

A magasabb vásárlóerővel rendelkező, az ESOMAR társadalmi státuszindex szerinti ABC1 szegmens 88 százaléka olvas legalább egy nyomtatott sajtóterméket. Ők a vizsgálati időszakban átlagosan 4,3 lapot olvastak. E csoport az átlagosnál nagyobb érdeklődést a gazdasági és közéleti napi-, valamint hetilapok iránt tanúsít.

Bár a felnőtt lakosság 80 százaléka olvas legalább egy lapot, korcsoportonként eltérő arányban forgatják az egyes sajtótermékeket az emberek: legkevésbé a fiatalokat kötik le az újságok, leginkább az 50-59 évesek szeretik lapok olvasásával tölteni az idejüket.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.