Üzleti tippek

Trendforduló

Az amerikai médiakonszernek utolsó negyedévi jelentése alapján kijelenthető, hogy 2009 végére megfordult a trend. Az üzletág megbirkózott a gazdasági válsággal, és a legnagyobb szereplők február elején sorra pozitív eredményekről számoltak be.

Egy évvel ezelőtt a Viacom 85 éves elnöke, Sumner Redstone azt nyilatkozta a harmincas évek gazdasági válságát felidézve, hogy „kétség sem férhet hozzá, most az utóbbi évtizedek legsúlyosabb, tartósnak ígérkező válságát éljük át. Talán én vagyok az egyetlen a szakmában, aki a mostaninál rosszabb időkre is emlékszem”. Redstone szavait 2009 első felében sokan osztották. Ám úgy tűnik, hogy év végére nemcsak a gazdasági széljárás, de az üzleti hangulat is megfordult, s 2010 elején, az utolsó negyedévi adatok publikálása után a médiaipar szereplői bizakodóan néznek a jövőbe.

A Time Warnernél a filmstúdiók (New Line Cinema, Warner Bros.) sikerei (Sherlock Holmes, The Blind Side, Másnaposok), a tévécsatornák (Time Warner Cable, CNN, HBO, TNT, TBS, HLN, Cartoon Network, Headline News) és a játékok vártnál nagyobb bevételei (40 százalékos éves növekedést érve el) gondoskodtak a pozitív üzleti eredményről. Így a tavalyi 16 milliárdos veszteség után az utolsó negyedében ismét nyereségessé (627 millió dollár) vált a médiakonszern, a bevételek pedig 2 százalékkal, 7,3 milliárd dollárra nőttek. A konszern a jövőben a mobilinternetes hozzáférésekkel – tévéműsorokkal és a magazinok digitális kiadásaival – is növelni akarja a bevételeit. Erre Jeffrey Bewkes elnök szerint a Kindle és az iPad nagy népszerűsége ad alapot. További erőfeszítéseket kíván viszont a tőlük, hogy a 905 millió dolláros reklámbevétel más médiakon-szernekkel ellentétben négy százalékkal csökkent az előző év hasonló időszakához képest.

A News Corp. mindenható ura, Rupert Murdoch is elégedett lehet az év végi hajrával. A korábbi rekordveszteségek után 2009 utolsó negyedévében ismét profitot könyvelhetett el, s kijelentette: „Meggyőződésem, hogy a vállalat 2010-ben a tartós növekedés új korszakába lép”. Az optimista kijelentésre az adott okot, hogy a vállalat 254 millió dolláros nyereséget könyvelhetett el. Ez lehetett volna jóval több is, de egy jogvita miatt Murdochnak 500 millió dollárt kellett kifizetnie a Valassis Com¬municationsnek. A 8,7 milliárdos forgalom is messze meghaladta a prognózisokat, sőt az előrejelzések szerint a lendület 2010 első negyedévé¬ben is tart. A sikerekről természetesen ennél a cégbirodalomnál is a filmipar (Avatar, Jégkorszak 3., X-Men kezdetek: Farkas), illetve a kábelcsatornák (Fox News, Fox Reality, Fox Movie, Fox Business Network, Fox Classics, Fox International Channels) gondoskodtak.

A Viacomnál az utolsó negyedév 4,1 milliárd dolláros üzleti eredménye megfelelt az elemzői várakozásoknak. Ám az utolsó negyedév 694 milliós profitja, amit elsősorban a filmstúdiók (Viacom International, Paramount Pictures, MTV Films, Nickelodeon Movies) és a tévécsatornák (VH1, BET, Nickelodeon, MTV Networks) bevételei, valamint a kiemelkedően jó DVD-eladások (Star Trek, Transformers 2.) hoztak, már felülmúlta a várakozásokat. Philippe Dauman, a cégcsoport el-nöke azonban a jó hírek mellett azt is kénytelen volt bejelenteni, hogy a hirdetési bevételek nemzetközi viszonylatban három, az amerikai médiapiacon pedig négy százalékkal csökkentek, s ezen 2010-ben változtatni kell.

És végül jó üzleti hírekről számolhatott be a világ legnagyobb médiabirodalma, a The Walt Disney Company is. A filmstúdiók (Touchstone, Pixar) itt is újra profitabilissá váltak (Fel!, A hercegnő és a béka, Hannah Montana, G-Force – Rágcsávók), a televíziócsatornák (ABC, Disney Channel, ESPN) reklámbevétele is nőtt, és az elmúlt hónapokban a Disney-parkokba is kezdtek visszatérni a látogatók. 2009 utolsó negyedévében így a forgalom egyszázalékos növekedéssel, 9,7 milliárd dollárra nőtt az előző évhez képest, miközben a nyereség stagnált. Robert Iger elnök szerint az erre az évre vonatkozó prognózisok biztatók, így a vállalatnál reménykednek abban, hogy a sötét felhők elvonulóban vannak, és a nap ismét rásüt az üzletágra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik