Üzleti tippek

Jobb startot vett a Class FM

admin
admin

2010. 02. 08. 14:45

Két hónappal a Danubius és a Sláger Rádió megszűnése után a magyar rádióhallgatók nagy része továbbra is visszasírja a régi adókat. A 18-64 évesek kétharmada hiányolja valamelyik csatornát, a Juventus Rádiónak ugyanakkor jót tett az átrendeződés.

A Danubius és Sláger Rádió megszűnése utáni űrt még nem tudta egyetlen csatorna sem maradéktalanul betölteni: a 18-64 éves rádióhallgatók kétharmada hiányolja valamelyik adót – többek között ez derült ki a Kutatócentrum és a Marketing&Media villámkutatásából.

Az 1512 fő megkérdezésével zajló felmérés eredménye szerint a Slágert hiányolják többen: a megkérdezettek 58 százalékának hiányzik, míg a Danubius 45 százaléknak. Ennek részben az az oka, hogy a Danubius népszerű műsorai és műsorvezetői továbbra is hallhatóak az újonnan induló Class FM-en. “A felmérés ideje alatt a Neón újraindult a közkedvelt reggeli műsor, a Bumeráng, ami várhatóan nemcsak a hallgatók hiányérzetét csökkenti majd, de az új adó hallgatottságának is jót fog tenni” – értékelte az eredményeket Barcza Enikő, a KutatóCentrum üzletág igazgatója. A nőket és a 18-24 éveseket érintette érzékenyebben a változás, míg a férfiak és a 25-44 évesek közel 40 százaléka nem hiányolja a megszűnt adókat.

Még tart az átrendeződés

A két országos rádióadó, a Danubius és a Sláger Rádió megszűnése a piaci viszonyokat is alaposan átrendezte. Két hónappal a döntés után még mindig a Juventus tűnik a változás győztesének. A korábban leghallgatottabb rádió, a Sláger megszűnésével a Juventus tört az élre: a 18-64 éves rádióhallgatók 27 százaléka hallgatja rendszeresen ezt a csatornát. Ugyanakkor az új rádióknak is sikerült megvetniük a lábukat: a Class FM a második helyen áll a hallgatottsági listán, míg a Neo az MR2-Petőfi Rádió után nem sokkal lemaradva a negyedik.

A jó startot igazolja, hogy a fiatal, 18-34 év közöttiek körében már a Class FM vezeti a hallgatottsági versenyt, megelőzve a Juventust és a Rádió1-et. 35 év felettiek körében ugyanakkor a Neo szerepel jobban a két induló csatorna közül.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2013. február 14.
Egy recepciós munkatárs a Microsoft Magyarország Kft. székházában, a főváros II. kerületében, a Graphisoft parkban 2013. február 14-én. A magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft. tavaly decemberben kötött stratégiai együttműködési megállapodást.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.