Üzleti tippek

Tilos minimális árakat ajánlani

admin
admin

2010. 01. 15. 06:30

Az ajánlott minimális vállalási árak közlésével segítenék a vállalkozókat az egyes szakmák azért, hogy kísérletet tegyenek a nyomott árak visszaszorítására. Ez azonban tilos a versenytörvény szerint. A közbeszerzés kizárja az irreálisan alacsony árakat, de a piac jelentős részén így is ezek az árak tarolnak, és gerjesztik a feketegazdaságot.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nemrégiben hárommillió forintra büntette a Fogtechnikus Ipartestületet versenykorlátozás miatt. A kihágást azzal követték el, hogy 1991 óta folyamatosan, évről évre korrigálva közzétették a szakma minimális vállalási árait.

A fogtechnikusok által ajánlott minimálárat alacsony rezsiórabérrel, a legolcsóbb anyagból, a legegyszerűbb technológiával készített termékekre számolták ki, és számoltak haszonnal, fejlesztési költségekkel és más olyan tételekkel, ami a hosszú távú működést biztosítja. Ez az ár csupán tájékozódási pont – tájékoztatta az fn.hu-t a Fogtechnikus Ipartestület elnöke, Schulze László.

A GVH a határozatában azt írta, az ajánlás puszta léte azt támasztja alá, hogy az érdekképviselet célja a piacon érvényesülő árak befolyásolása, valamint a piaci szereplők orientálása volt. Ez pedig a vállalkozások egyéni költségeitől, teljesítményétől, minőségétől független, indokolatlan áregységesüléshez vezethet.

A hivatal szerint a vállalkozások által létrehozott szakmai érdekképviseleti szervezetek döntései alkalmasak a vállalkozások piaci magatartásának befolyásolására, függetlenül attól, hogy azok ajánlásként vagy kötelező jelleggel jelennek-e meg.

Vállalkozói szempontból

Gyakran elhangzik, Magyarország elemi érdeke, hogy harcoljon a feketemunka, a feketegazdaság ellen. Márpedig a vállalkozók sűrűn panaszkodnak az igen alacsony, a költségeket és feltételezésük szerint a foglalkoztatás költségeit sem fedező vállalási árakra (munkaintenzív üzleti ágakban ez különösen nyilvánvaló, találhatunk olyan vállalási árakat a vagyonvédelmi piacon, amelyek nem fedezik a minimálbért járulékaival együtt – a szerk.),

Mégis, amikor egy érdekképviselet a tagjai kérésére kihirdeti, mennyi is az a legkisebb ár, amiért még ésszerű elvállalni egy munkát, akkor a GVH a versenytörvény alapján meg kell, hogy büntesse ezért.

A GVH szóvivője, Mihálovits András leszögezte lapunk kérdésére, hogy az áron aluli munka relatív fogalom, hiszen a másik oldalon ott van a fogyasztó, aki szeretne a lehető legjobb áron hozzájutni a termékhez, vagy a szolgáltatáshoz. Meggyőződése: ha valaki minimálárakat határoz meg, az mindenkinek jó, csak a fogyasztónak nem. Megjegyezte még, azt sem látja biztosítottnak, hogy a minimálár meghatározása követi-e a technológiai fejlődést.

Illusztráció: Rédley Tamás

Illusztráció: Rédley Tamás

Az érdekek meg a védelmük

Az ipartestület ajánlása nem „szentírás”, még soha nem fordult elő, hogy valaki az ő áraikra hivatkozva ne lett volna hajlandó olcsóbban dolgozni – mondta lapunknak Schulze László.

De ha csak egy kicsit is van az áron túl is elvárása a vevőnek, akkor valójában sokkal jobban jár, ha olyan árat fizet, amiért feltételezhetően minőséget kap. Ha már a fogtechnikánál tartunk, itt a termék évekre, évtizedekre szól úgy, hogy a nap 24 órájában használható legyen.

Másrészt a fogtechnikusok nem a beteggel állnak kapcsolatban, hanem a fogorvossal. A beteg Magyarországon nem is tudja, mennyi a fogtechnika költsége, mert csak a fogorvos árával találkozik. A fogorvosok pedig 3, 4, 5, 10 szeres szorzókkal dolgoznak – állítja Schulze László. Vagyis a versenytörvény ebben az esetben nem a fogyasztót védi, hanem a fogorvos hasznát.

Más megvilágításban

Míg a GVH bünteti, ha egy szakmai szervezet tájékoztatásul közzéteszi, szerinte mennyi a minimális vállalási ár, addig más szervezetek használják ezt a tudást. A Társadalombiztosítási Főigazgatóság például minden évben a Fogtechnikus Ipartestülettől kéri be az egyes fogtechnikusi termékek előállítási költségeit, és az alapján állapítja meg a tb-támogatás mértékét.

Más szakmáknál nem ritka, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság szakértőnek kéri fel az érdekképviseleteket egy-egy olyan pályázatnál, ahol felmerül a gyanú, hogy a megajánlott ár irreálisan alacsony. Ha igaz a gyanú, a pályázót ki is zárják.

Ha viszont úgy döntene a szakmai szervezet, hogy közzéteszi a szerinte irreálisan alacsony árakat, akkor ugyanúgy megbüntetné a GVH, mint az ajánlott minimális árak kihirdetéséért. Mégpedig arra hivatkozva, hogy a verseny hajtóereje éppen az a bizonytalansági tényező, hogy nem tudni, a másik milyen árat fog adni. Mihálovits András szerint ugyanis éppen ez ösztönöz hatékonyságra, takarékosságra, innovációra.

Ártényezők

Az, hogy a fogtechnikusok nem egy az egyben alkalmazták a minimálárat és más szakmák sem igen akceptálják a hasonló ajánlásokat Mihálovits András szerint azt jelenti, hogy sántít az állítás, miszerint a piac szereplőinek igényére közlik az érdekképviseletek a még elfogadható legkisebb árakat.

Schulze László erre azt mondta, ez éppen azt bizonyítja, hogy ajánlott áraik nem alkalmasak arra, hogy mint ahogy a GVH állítja, kartellbe szervezzék a vállalkozókat. Az áraiért mindenkinek saját magának kell megküzdenie, amihez az ajánlás csak egy nagyon gyenge alap és támasz lehet – tette hozzá.

A recesszió mindenesetre a fogtechnikus érdekképviseletet igazolta. Akik ugyanis eddig nem az ajánlott minimális árakat is figyelembe véve számoltak, azok most, a 40-50 százalékkal lecsökkent forgalom mellett, már nem képesek annyit termelni, hogy az fedezze minden költségüket – állította Schulze László.

Árak, óradíjak, normák

Rákérdeztünk, milyen elbírálás alá esnek a rezsióradíjak és a normák, amik szintén hozzásegíthetik a vállalkozásokat ahhoz, hogy jobban be tudják lőni áraikat. Megtudtuk, a GVH a rezsióradíjak közzétételét is bünteti, mert ebben is árak szerepelnek. Viszont a norma nem tilos, azt önmagában nem érzi veszélyesnek Mihálovits András, és normával kapcsolatos eljárásuk még nem volt.

A minimális árak közzététele súlyos versenyszabálysértés, a törvény kartellezésnek tekinti, a legsúlyosabb szankciókkal. Csak azért nem szabtak ki érdekképviseletekre hatalmas büntetéseket, mert vannak akceptálható tényezők, és látni a jó szándékot – tett halvány utalást arra a hivatal szóvivője, értik ők, amit a fogtechnikusok (hiába) is bizonygattak.

A büntetéssel kapcsolatban a Fogtechnikusok Ipartestülete fellebbezett, mert úgy érzik, a GVH indoklása nem állja meg a helyét. Mindenesetre addig, amíg nem járnak az ügy végére, tartózkodnak attól, hogy közöljék a minimális árakat. De nem csak ők. A GVH elmondta, büntetései hírére néhány érdekképviselet magától is felhagyott a minimális árak ajánlásával.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.