Üzleti tippek

Megszűnik két román országos napilap

A Ziua és a Gardianul című román országos napilapok is megszüntetik a nyomtatott kiadásukat, miután tavaly év végén a Cotidianul című napilap is hasonlóan cselekedett.

Az 1994-ben alapított Ziua vezetősége hétfőn értesítette 200 dolgozóját, hogy csütörtöktől a lap nyomtatott változata nem jelenik meg. Csak az elektronikus kiadás működik tovább 20 fős szerkesztőséggel. A dolgozókat értesítő levél úgy fogalmaz, hogy felfüggesztik a nyomtatott újság megjelentetését, amíg sikerül kiegyensúlyozni a lap pénzügyi mérlegét.

A Hotnews című portál hétfőn Alecu Racoviceanut, a Gardianul című napilap vezetőjét idézi, aki közölte, hogy már szerdától megszüntetik a lap nyomtatott változatát, és csak elektronikus formában él tovább az újság. Ennél a lapnál még nem határoztak arról, hogy hány embert bocsátanak el.

Mindkét lapot Sorin Ovidiu Vantuval, Románia egyik leggazdagabb üzletemberével hozták hírbe, vagyis a román média azt írta korábban, hogy papíron ugyan nem, de gyakorlatilag mindkét kiadványt az üzletember finanszírozná. Vantu a Realitatea-Catavencu nevű kiadó tulajdonosa, amely tavaly decembertől megszüntette a Cotidianul című országos napilapot, valamint a Business Standard című gazdasági-pénzügyi újságot. Vantu szerint ugyanis az írott sajtónak nincs jövője, ezért a továbbiakban kizárólag elektronikus médiabirodalmát fejleszti tovább.

A román médiapiacot is érzékenyen érintette a gazdasági válság, hiszen a reklámbevételek drasztikusan csökkentek. A három lap csődbe jutása után öt mérvadó országos napilap maradt a piacon: az Adevarul, a Jurnalul National, az Evenimentul Zilei, a Romania Libera és a Gandul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik