Üzleti tippek

Ma kezdődik a Sláger- és a Danubius-per

Ma kezdődnek a Fővárosi Bíróságon (FB) azok a perek, amelyekben a két országos kereskedelmi rádiós koncesszió hajdani birtokosa támadja azt az eljárást, amelyben a médiahatóság idén ősszel másoknak ítélte a két jogosultságot.

A júliusban kiírt pályázaton ugyanis nem ők szerepeltek a legjobban, így a Sláger által használt frekvenciát a Neo FM koncepciójával pályázó FM1 konzorcium, míg a Danubius hullámsávjának használati jogát az Advenio Zrt. által működtetett Class FM nyerte el a következő hét évre.

A frekvenciadöntés módja miatt lemondott tisztségéről Majtényi László, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke, aki szerint érvénytelennek kellett volna nyilvánítani a két, később nyertes pályázatot, a két korábbi nyertes pedig – amelyek 12 év után kényszerültek távozni az éterből – bírósághoz fordult.

Keresetük tartalmáról mindeddig nem kerültek nyilvánosságra részletek. Az FB honlapján olvasható tájékoztatásból az tudható meg: a Sláger Rádió Zrt. és a Danubius Rádió Zrt. is a pályázati kiírás szabályainak megsértését kérik megállapítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik