Üzleti tippek

Távozik Nagy Bálint a reklámszövetség éléről

admin
admin

2009. 12. 11. 07:50

December 10-én délután új elnököt és elnökséget választott a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) tagsága, a novemberben elfogadott új struktúra szerint. Az elnök a következő 3 évben Mezriczky László, eddigi alelnök lesz. Nagy Bálint korábbi elnök volt a másik jelölt.

A tagság az új rendszer alapján mind a megbízói, mind a szolgáltatói, mind a médiaszektorból hat-hat képviselőt választhatott, akik közül a legtöbb szavazatot elért egy-egy személy egyben alelnöki megbízatást is kap. Az elnökségnek tagja ezen felül az MRSZ tagozatai közül szintén hatnak a vezetője, akiket kortesbeszédeik alapján ugyanez a Közgyűlés választ ki. Az elnök megválasztása külön listáról történik, személye szektorfüggetlen. A korábbi rendszerhez hasonlóan nem választással, hanem automatikusan kerül be az elnökségbe a Jogi Bizottság és a Reklámetikai Bizottság vezetője.
Mindezek alapján az MRSZ elnöke Mezriczky László lett.

Tagozatok vezetőiként bekerült elnökségi tagok:
Ambient Media – Baráth Károly
Digital Signage – Csizmadia Attila
FÜGE – Felker Noémi
IAB Hungary – Novák Péter
Közterületi tagozat – Koltai Viktor
Sales House Tagozat – Gulya Gergely

A három alelnök a szavazatok száma alapján Zentai István (Tér-Film-Zene), Botond Szabolcs (egyéni tag) és Szabó Erik (Carnation) lett. A fent felsorolt személyeken kívül a két bizottsági elnök is elnökségi tagságot kap, őket azonban majd az új elnök kéri fel.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.