Üzleti tippek

Cseh Lacit szeretjük és a Niveát

Az idei Superbrands gálán hirdették ki az ismered.hu online nyereményjáték eredményét és bemutatták az év csúcsmárkáit is.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a Magyarországon immár öt éve létező Superbrands státusz mára a márkaépítés igazodási pontjává vált” – hangsúlyozta Wiszkidenszky András, a Superbrands Magyarország igazgatója az idei díjátadón. Ismét több ezer brand közül választották ki az év üzleti és fogyasztói szupermárkáit, és bemutatták a Superbrands 2009 kiadványokat is.

„2009-ben azok a márkák bízhattak a sikerben, amelyek tisztelik a partnereiket, rugalmasak, képesek erős, személyes márkákat felvonultatni, és elhiszik, hogy győzhetnek” – tette hozzá dr. Serényi János, a Superbrands Bizottság elnöke.

A szervezők az eseménnyel egy időben nagyszabású kampányt indítottak a hazai szupermárkák népszerűsítésére. A Róluk beszélünk! szlogennel futó kampány kreatívját a B&P Brandaktív csapata készítette, és a közterületen, valamint a sajtóban is gyakran lehet majd a hirdetéssel találkozni december elejétől, három hónapon keresztül.

Az idei, magyarországi Superbrands díjazottak közül többek között olyan márkák vesznek részt a Superbrands és Business Superbrands kiadványokban, valamint a kampányban, mint az Agárdi Pálinka, a Brokernet, a CIB, az Elmex, az Élet és Irodalom, az Electrolux-Lehel, a Herbária, az Ilcsi, az Operaház, a Sláger Rádió vagy a T-Mobile.

A rendezvényen hirdették ki az ismered.hu több hónapig futó online nyereményjáték eredményeit is. Ezek szerint hazánk kedvenc személyisége Cseh László, kedvenc márkája a Nivea, kedvenc úti célja pedig Párizs.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik