Üzleti tippek

Fiatalos negyvenes

Bár október végén volt negyvenéves az internet, mégis sokan úgy érezhetik, hogy jóval fiatalabb ennél. Ennek oka talán az, hogy ahogy öregszik a web, egyre gyorsabb ütemben változik.

Mintegy 1,6 milliárd vendég, köztük a Wall Street néhány meghatározó vállalkozásának vezetői, a Twitteren milliós rajongói tábort gyűjtő hírességek, médiamágnások – valahogy így nézhetett volna ki október 29-én az internet születésnapi bulija. Az idén negyvenéves világháló napjainkra valóban globális jelenséggé vált, becslések szerint 1,6 milliárdnyian használják, és ez a szám folyamatosan nő.

Az internet elődje 1969-ben kelt életre az Egyesült Államokban, igaz, akkor még csak két végpont, egy a kaliforniai egyetemen, az UCLA-n és a Stanford Research Institute-ban található számítógépek között valósult meg az adattovábbítás. Idővel két további csomóponttal egészült ki az első hálózat, amelyet a projektet jegyző amerikai ügynökség nevéről Arpanetnek kereszteltek el.

Az első sikeres próbálkozást követő évben további csomópontokat kapcsoltak az Arpanethez, de újabb három évet kellett várni azzal, hogy a rendszert összekössék más hálózatokkal is, amihez egy új kommunikációs megoldásra volt szükség. Ekkor vázolta fel Vint Cerf és Robert Kahn a TCP (Transmission Control Protocol) elképzelést, amely meghatározó a mai internet működésében is. A TCP felhasználásával 1977-ben sikeresen összekapcsoltak három hálózatot, amelyek közül kettő az USA-ban, egy pedig Nagy-Britanniában volt, ezzel bebizonyították, hogy az internet nemzetközi kommunikációra is használható. Fontos mérföldkő volt a világháló mai formájának kialakításában 1983, ekkor született meg a doménnévrendszer, és ebben az évben merült fel az a gondolat is, hogy a felhasználó@host.domain (például zoltan.kalocsai@marketingmedia.hu) felépítésű címzési rendszert használják levelezésre.

A világháló azonban, ahogyan ma ismerjük, valóban jóval fiatalabb, még 20 éves sincs. A mai rendszer működését biztosító kezdeményezés, a World Wide Web konzorcium első szerverét csak 1990-ben indították el, és csak két évvel később jelent meg az az alkalmazás, amely egyszerűvé és könnyen használhatóvá tette a világhálót az átlagos felhasználó számára is: hódító útjára indult az első internetböngésző, a Netscape.
A net történetének néhány további fontos mérföldköve már nem a hálózati infrastruktúra kiépüléséhez, hanem a világhálón elérhető tartalmakhoz kötődik. Ez jól mutatja azt is, milyen változáson megy át az internetes piac. Míg kezdetben a hozzáférés nyújtása állt a középpontban, és ennek megfelelően a távközlési cégek láttak komoly üzleti lehetőséget a webben, addig napjainkban a neten elérhető információ került előtérbe, ennek megfelelően egyre inkább a tartalomszolgáltatók, médiacégek vadászterületévé válik a világháló.

Valószínűleg maguk az alapítók sem gondolták, amikor 1996-ban elindították a Google-t, hogy tíz év múlva az internet legmeghatározóbb cége épül ki a keresőszolgáltatás köré. Bár nem a Google volt az első az internetes keresők sorában (a Yahoo! több évvel megelőzte), megjelenése mégis új korszakot nyitott a weben való keresésben, emellett pedig folyamatos és egyre nagyobb a hatása az internetes reklámpiac alakulására is. A legújabb fordulópontok pedig már a felhasználói interaktivitásra épülő, a korábbinál „színesebb-szagosabb” internetkorszak, a web 2.0 kezdetéhez kapcsolódnak. Ennek a folyamatnak volt része az első, valóban nagy tömegeket megszólító közösségi oldal, a MySpace elindulása 2003-ban, illetve a legnépszerűbb videomegosztó oldal, a YouTube megjelenése 2005-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik