Üzleti tippek

100 milliós bírságot kaptak a GPS-forgalmazók

Összesen 103 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) négy autónavigációs készülékeket gyártó és forgalmazó vállalkozásra. Az elmarasztalt cégek 2005 és 2006 során rögzítették termékeik árát, és komoly szankciókkal fenyegették meg azokat a vállalkozásokat, amelyek annál olcsóbban árusítottak - derül ki a GVH közleményéből.

A GVH 2006 novemberében indított eljárást az LCP Systems Kft.-vel szemben. A versenyhatóság közleménye szerint valószínűsíthető volt, hogy a kézi GPS készülékek hazai piacán a Mitac GPS készülékeket hivatalosan forgalmazó és kiskereskedelmi tevékenységet is végző LCP Systems Kft. valamint a terméket nagy- és kiskereskedelmi forgalomban értékesítő vállalkozások között megállapodás jött létre a Mitac termékek kiskereskedelmi áraira vonatkozóan. A GVH feltételezte, hogy a megállapodás szerint a kiskereskedelmi üzletek a vállalkozások közötti árverseny elkerülése érdekében az LCP Kft. által kiadott „ajánlott” kiskereskedelmi árat alkalmazzák minimálárként.

A Mitac egy tajvani vállalkozás, amely személyi számítógépek, szerverek, mobilkommunikációs eszközök fejlesztésével, gyártásával, értékesítésével foglalkozik. A Mitac két saját márkanév (Mio és Navman) alatt árul navigációs eszközöket. Az LCP a Mitac magyarországi forgalmazója, tekintélyes piaci részesedésre tett szert a hazai PDA-piacon.

A vizsgálat során azonban más vállalkozások is képbe kerültek a versenykorlátozó megállapodás tevékeny szereplőiként. Ilyen volt az RRC-csoport, amely az egyik legjelentősebb kelet-európai cég a hálózati eszközöket és más telekommunikációs termékeket forgalmazók piacán. Ugyancsak bevonta a GVH a vizsgálatba a nagykereskedő Hamex Zrt-t valamint a PDAMánia webáruházat működtető Speedshop Kft- t.

A versenykorlátozó megállapodás több elemből tevődött össze. Egyrészt az LCP-RRC közötti árkartellből, másrészt a Mitac-LCP vertikális áregyeztetésből, harmadrészt az LCP magyarországi ártartó rendszeréből. A megállapodás érvényre juttatásában az LCP munkatársai mellett tevékeny szerepet játszott a kiemelt disztribútornak minősülő Hamex és Trendex. Az internetes webshopok árazásának nyomon követésében – bizonyos időszakban – jelentős segítséget nyújtott a Speedshop is. Az együttműködés fenntarthatósága szempontjából a legnagyobb kihívást azok a vállalkozások jelentették, amelyeket az eljárás alá vontak gyakran „árletörők”-nek neveznek. Ezek részben úgy tudtak alacsonyabb árakkal dolgozni, hogy külföldről, más EU-tagországból beszerzett árukat értékesíttek. A GVH számára ez is mutatja, hogy a megállapodás révén kialakult magyar árak magasabbak voltak a környező országok árainál, hiszen egyébként nem lett volna üzletileg kifizetődő párhuzamos, „szürke” importba fogni.

Az áraktól való minimális (1-2 ezer forintos) eltérés még nem jelentett a gyakorlatban problémát, egy 8-10 ezer forintos aláárazás esetén viszont az LCP vagy valamelyik nagykereskedelmi partnere intézkedett, telefonon próbálva jobb belátásra bírni a partnert.

A fentiek miatt a GVH a Mitacra 50 millió, az LCP-re 43 millió, a Hamexre 9 millió, a RCC-re szimbolikus 1 millió forint bírságot szabott ki. A bírság alapjául a vállalkozások által az eljárásban érintett termékekből a magyar piacon elért árbevétel szolgált. A Mitac és az LCP vállalkozásokkal szemben súlyosító körülménynek tekintette a GVH, hogy a két cég a versenykorlátozás értelmi szerzője volt, ellenőrizte az ártartást, és jelentős piaci részesedésű termékekre kötött versenykorlátozó megállapodást Ráadásul az LCP-t korábban már elmarasztalta a GVH. A Speedshop-pal szemben azért sem szabott ki bírságot a GVH, mert az ő árletörő tevékenysége is hozzájárult ahhoz, hogy az ártartó rendszer a gyakorlatban nem működött megfelelően.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik