Üzleti tippek

Nincs csődben a MÁV

Felelős tulajdonos kezében a vasút nem kerülhet a tönk szélére, az utasoknak pedig nem kell tartaniuk a vonatok leállásától - nyilatkozta Andrási Miklós, a MÁV elnök-vezérigazgatója a pénteken megjelent Népszabadságban.

Andrási Miklós az interjúban elmondta: csődről nincs szó. A MÁV mindaddig működőképes marad, amíg a személyszállítási szolgáltatásokat megrendelő költségvetés pontosan fizeti a számlát. Erről szólt az a közlekedési miniszternek címzett levél is, amelynek tartalmát a sajtóban elferdítették, és ami alapján a vasút januári csődjéről kezdtek beszélni – tette hozzá.

Az elnök-vezérigazgató jelezte, hogy a levélben arra hívta fel a miniszter figyelmét, hogy 2010-ben a MÁV közszolgáltatási szerződésének megkötése nem halogatható. Jövőre a társaságnak nem lesznek a MÁV Cargo privatizációs bevételéhez hasonlóan rendelkezésre álló rendkívüli bevételei.

A vonatok nem állhatnak le – közölte Andrási Miklós. Ha ez bekövetkezne, az nemcsak a MÁV, hanem az ország csődje is lenne. Nehéz helyzetek az elmúlt években is voltak, és a vonatok mégis közlekedtek. “Az én dolgom, hogy ez most is így legyen. A kormányé pedig, hogy egy lehetőleg középtávú, 3-5 évre szóló közszolgáltatási szerződés gyors megkötésével mindehhez a hátteret biztosítsa” – mondta a napilapnak a MÁV vezetője.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik