Üzleti tippek

Lakat T. nemet mondott

Süveges Gergő műsorvezetésével indul hétfőn 6:40-kor a Nap-keltét felváltó reggeli műsor, a Ma reggel az MTV-n. A felelős szerkesztői feladatra Lakat T. Károly nemet mondott.

A Ma Reggel című műsor a korábbi reggeli adásfolyamot is felügyelő Közéleti Főszerkesztőség égisze alatt készül, a stábban azonban helyet kaptak az MTV Hír- és a Szórakoztató Főszerkesztőségének belsős munkatársai is. Az MTV számított a reggeli műsorsávban jelentkező produkció korábbi felelős szerkesztőjére, de Lakat T. Károly távolmaradása miatt a Ma Reggel megbízott felelős szerkesztője Horváth Szilárd – közölte a Magyar Televízió .

A Közéleti Főszerkesztőséget vezető, a Nap-keltét is korábban felügyelő Dobos Menyhért és a megbízott felelős szerkesztő elmondta, hogy a műsor 6.40-kor indul, és napról-napra a legfontosabb közéleti témákat dolgozzák fel rövidebb, pergőbb interjúkkal. Igyekeznek ugyanakkor jobban támaszkodni az MTV archívumára. Terveik szerint riportok is színesítik majd a műsort, amely 8 óra után a korábbinál több kulturális témát jár körül.

A főszerkesztő és a megbízott felelős szerkesztő egybehangzóan azt mondta, minden olyan közéleti témát feldolgoznak, ami fontos és közérdekű. Szavaik szerint elszántak abban, hogy tényszerű, sokoldalú, pártatlan és kiegyensúlyozott legyen az új reggeli adásfolyam. Bíznak abban, hogy a képernyős vitákban a kormány- és az ellenzéki oldal képviselői egyaránt részt vesznek, mert közösségi érdek, hogy az MTV teret adjon a társadalmi párbeszédnek.

A köztévé új reggeli műsorfolyama az MTV óbudai gyártóbázisán, az 1-es stúdióban, belső gyártásban készül. Az elmúlt három napban elkészült a díszlet, a főcímet vasárnap este véglegesítik.

Az MTV pénteken értesítette a Nap-kelte és a Nap-nyugta című műsort külső gyártásban készítő St. Plusz Kft-t képviselőjét, Gyárfás Tamás producert, hogy a céggel 2010. december 31-éig érvényben lévő szerződés teljesítése lehetetlenné vált.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik