Üzleti tippek

Együttműködik az Axel Springer és a Metropol

A két kiadó közötti megállapodás a reklámértékesítésre vonatkozik, együtt naponta 1,3 millió olvasót érnek el.

Értékesítési együttműködést kötött a Metropol és az Axel Springer – jelentette be az ingyenes napilapot birtokló Metro International csoport. A megállapodás szerint a két kiadó közös hirdetési csomaggal jelentkezik, amelyben a Metropol mellett az Axel Springer vidéki napilapjai szerepelnek. A kiadók közlése szerint a partnerségben szereplő felületek közösen napi 1,3 millió olvasót érnek el (Millward Brown/TGI 2008/III-IV & 2009/I-II)

A Metropol nemrégiben jelentette be, hogy jövő januártól kisebb formátumra vált, a cseh Metro-lap ez irányú tesztjének sikerére alapozva. Emellett tartalmi téren is fejleszt az ingyenes napilap: több házon belül készült szerkesztőségi anyag kap helyet majd az újságban, főképp a szórakozás és a trendek területén.

Szintén változást jelent, hogy 2010 elejétől nyomdát is vált a Metropol. A lap eddig az Adoc-Interprint Kft.-nél készült, az új beszállító az AS-Nyomda Kft. lesz. A napilap a szerkezeti változásoktól 2010-ben kb. 150 millió forintos megtakarítást vár. Per Mikael Jensen, a Metro International vezére úgy véli, hogy a szerkezeti, tartalmi és értékesítési fejlesztések nyomán a magyarországi lap nyereséges lehet 2010-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik