Üzleti tippek

Szerződésbontással spórolna az MTV

Műsor- és szakértői szerződések felbontásával állítaná helyre a Magyar Televízió (MTV) gazdálkodásának egyensúlyát a menedzsment - hangzott el több résztvevő közlése szerint a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének szerdai ülésén.

Mint elmondták, a Medveczky Balázs ügyvezető alelnök által bemutatott intézkedési terv szinte minden olyan szerződést érintene e két kategóriában, amelynek felmondása vagy meg nem kötése nem veszélyezteti az adásbiztonságot. Többek tájékoztatása szerint a menedzsment azt is felmérte, mely munkavállalók elbocsátása járna a legkisebb költséggel.

Balogh László, a kuratórium elnökhelyettese az MTI érdeklődésére arról beszélt: a külső produkciók belső gyártásba vétele már évek óta visszatérő igénye a testületnek. Kitért arra, hogy felszólították a menedzsmentet, teljes egészében tegyen eleget az állami tulajdonú cégek vezetői juttatásainak közzétételéről szóló kormányrendeletnek.

Az ülés több résztvevője is azt közölte az MTI-vel: e kérdés kapcsán példaként vetődött fel, hogy bizonyos igazgatók szerepelnek az interneten közzétett listán, míg mások nem. Az MTV ügyvezető alelnöke ugyanakkor azzal érvelt, hogy ők jogi szakértői állásfoglalás alapján jártak el az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik