Üzleti tippek

Az IPOSZ követelései a legkisebb cégekért

Az IPOSZ csütörtökön, a XVIII. Magyar Kézművesség Napján, elnökségi ülésen hagyja jóvá 12 pontos, a legkisebb vállalkozások érdekében megfogalmazott követelését. A dokumentumban azokat a lehetőségeket veszik számba, melyek a válság közepette segíthetik a mikrocégek talpon maradását, válság utáni jövőjük építését.

Az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöksége a csütörtöki XVIII. Magyar Kézművesség Napi ünnepségen hagyja jóvá 12 pontját, amelyben a vállalkozások talpon maradásának lehetőségéhez szükséges intézkedéseket gyűjtötték pontokba.

Rögzítették a versenyképesség fejlesztését, a foglalkoztatás bővítését célzó javaslatokat, az ipartestületek szolgáltató funkciójának megerősítését, s a túlélés mellett a felzárkózást segítő ajánlást is.

A Magyar Kézművesség Napját köszöntő ünnepség után kerül sor a lengyel, a szlovák, a cseh és a magyar kézműves szervezetek magas szintű delegációinak találkozójára.

Mit kíván elérni az IPOSZ?

Az IPOSZ a tervezet előzetesében azt írja, szorgalmazni fogja többek között olyan új gazdasági stratégia azonnali létrehozását, amely elkülönülten, számszerűségének és gazdasági súlyának megfelelően kezeli a családi- és mikrovállalkozásokat. A 10 fő alatti vállalkozások adatainak teljes körű gyűjtését és évenkénti értékelését is el akarja érni. Fontosnak tartja, hogy a nemzeti össztermék előállításában és a foglalkoztatásban betöltött gazdasági súlyuk nagyságrendjével összhangban biztosítsanak európai és magyar támogatási forrásokat a mikro- és kisvállalkozásoknak.

Sürgeti fogja, hogy „testreszabott”, külön támogatási és fejlesztési projekteket írjanak ki számukra, és a vissza nem térítendő támogatások körét bővítsék. A szövetség elvárja, hogy az összes statisztikai kistérségben nyújtsanak szolgáltatásokat a mikro- és kisvállalkozásoknak (az önkéntes tagságú gazdasági és szakmai szervezetekre építve). Elengedhetetlennek tartja, hogy a kicsik véleményét építsék be a törvény- és rendeletalkotási folyamatba, s erősítsék meg a szakképzést.

Az IPOSZ-t alkotó 245 ipartestület 42 ezer vállalkozása mintegy 200 ezer alkalmazottat és 80 ezer segítőcsaládtagot alkalmaz adataik alapján, s több mint 200 kézműves szakmába 8 ezer szakmunkástanulót képez. A 10 fő alatti vállalkozások az összes vállalkozói létszám mintegy 90%át jelentik, ők biztosítják a foglalkoztatottság közel 1/3-át.

A szövetség meggyőződése, hogy a mikro- és kisvállalkozásokban rejlik a gazdaság ereje, ezért fogalmazza meg érdekükben követeléseit, melyet eljuttat majd a társadalmi és gazdasági élet szereplőihez is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik