Üzleti tippek

Elindult a Nóta TV

Nóta TV néven új csatorna indult a héten Magyarországon. Az adót működtető társaság szerint jelenleg több mint félmillió háztartás érheti el műholdon vagy kábelcsatornán az adást.

Kedden déli 12 órakor, harangszóval, valamint Sánta Ferenc és zenekarának Villámcsárdás című felvételével kezdte meg adását a Nóta TV. Az adót működtető vállalkozás célja, hogy olyan színvonalas szórakoztató csatornát hozzanak létre, amely „a magyar előadóművészeknek és a magyar zenéknek” ad végre méltó megjelenési lehetőséget.

A neve ellenére a televízió a magyarság és a szomszédos népek népzenéjét, valamint világzenét is sugároz, de bemutatja az állításuk szerint „a magyar kultúra már elválaszthatatlan részét képző” popslágereket is, s szerepel a műsorukon operett, musical és klasszikus zene is. Napközben magyar nótából, cigányzenéből és mulatós műfajokból áll majd a program, míg a hazai popzene az este 6-tól reggel 6-ig tartó műsorsávban kap helyet, de jelentős teret adnak a kívánságműsoroknak is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik