Üzleti tippek

Elnökcsemetéből tévériporter

Az NBC reggeli műsorában szerepel alkalmi riporterként George W. Bush volt amerikai elnök lánya Jenna Bush Hager. A tervek szerint havonta egyszer vezet majd műsort, és az oktatás lesz a fő témája.
Egy reggeli tévéműsor alkalmi riportereként is kipróbálja magát George W. Bush korábbi amerikai elnök lánya, a jelenleg tanárként dolgozó Jenna Bush Hager. A 27 éves Jenna Busht – aki férje után vette fel a Hager nevet – az NBC kérte fel a Today Show című reggeli műsorban való szereplésre. A tévécsatorna producerének elmondása szerint George W. Bush lánya havonta egyszer szerepel majd a műsorban, és tanárnőként az oktatás lesz a fő témája. “Soha nem álmodtam erről, de úgy gondolom, hogy az egyik legfontosabb dolog az életben, hogy nyitottak legyünk, mindenekelőtt a változásokra” – nyilatkozta a felkéréssel kapcsolatban az egykori elnökcsemete.

Jenna Bush Hager a Washington közeli Baltimore-ban él, és fiatal kora ellenére már két könyvet jelentetett meg. Az Ana’s Story: A Journey of Hope (Ana története: a remény útja) című könyvben egy HIV-fertőzött anya történetét mutatta be, ezzel a művel keltette fel a műsor készítőinek érdeklődését. “Tud egy s mást a nyomásról, és arról, hogy milyen állandóan szem előtt lenni. Minden alkalommal, amikor nálunk szerepelt, kiválóan helyt állt” – mondta a Today Show producere.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik