Üzleti tippek

Kirúgták Gyöngyössyt

A TV2 másfél év után leváltotta a programigazgatóját, akinek utódja a Jóban Rosszban egykori producere lesz. Távozik Árpa Attila is.

Információink szerint ma reggelre értekezletet hívtak össze a TV2-nél, hogy átszervezést jelentsenek be. Ennek keretében a csatorna programigazgatóságának élére Kiss Péter kerül, aki ebben a pozíciójában a TV2 és az Interaktív közötti kreatív együttműködést is koordinálja és irányítja a jövőben. Elődje, Gyöngyössy Bence távozik erről a posztról. Kiss Péter 2007 szeptemberétől töltötte be az Interaktív Kft. ügyvezető posztját. Előtte négy évig a Jóban Rosszban alapító producere volt.

Az Interaktív Kft. a jövőben Csőge Zoltán megbízott vezető irányításával folytatja eddigi tevékenységét. A Kiss Péter irányítása alatt megújuló programigazgatóság saját gyártású műsorokért felelős megbízott vezetője Vízvárdi Bence lesz, aki a közös megegyezéssel távozó Árpa Attilától veszi át ezeket a feladatokat.

Szintén ma jelentették be, hogy a Stratégiai és Szervezetfejlesztési Igazgatóság, a Jogi Igazgatóság, valamint a Digitális Média Igazgatóság a jövőben nem önálló igazgatóságként működik tovább, hanem más igazgatóságok szervezeti egységeként folytatják tevékenységüket. A változásokból adódóan távozik a cégtől Bedő Beatrix, aki az elmúlt két évben a Stratégiai és Szervezetfejlesztési Igazgatóságot vezette, hét év munkaviszony után más kihívásokat választott, és távozik a cégtől.

“Minden elismerésem a távozó vezetőké, hiszen nekik is köszönhetően nagy utat tettünk meg az elmúlt két évben. A ma meghozott döntések nem a múltról, hanem a jövőről szólnak. A TV2 cégcsoport működése stabil és profitábilis, és egyre nagyobb szerepet játszik a ProSiebenSat.1 Media AG regionális terveiben. Ezekre az intézkedésekre azért volt szükség, mert 2010-től még strukturáltabb és eredményorientáltabb gondolkodás kell ahhoz, hogy a nehéz gazdasági környezet ellenére ezeket az eredményeket megőrizzük” – nyilatkozta Várdy Zoltán, a TV2 cégcsoport vezérigazgatója a távozások kapcsán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik