Üzleti tippek

Megismerhető lesz a cégvezetéstől eltiltottak listája – ingyen

admin
admin

2009. 08. 25. 16:10

Az igazságügyi és rendészeti miniszter kibővíti az ingyenesen lekérhető cégadatok körét azok adataival, akik felszámolt cégek vezetői voltak, és meghatározott ideig nem tölthetnek be ilyen posztot - a rendelet tervezete a minisztérium honlapján olvasható.

A nyáron elfogadott csődtörvény-módosítás – amelynek legtöbb szabálya szeptembertől hatályos – módosította a gazdasági társaságokról szóló törvényt is, kiterjesztve a vezetők ilyen pozíciótól történő eltiltását. Az eredeti szöveg csak a bűncselekmények elkövetőit, továbbá azokat zárta ki a vezető tisztségviselő pozíció gyakorlásából, akiket ettől a bíróság eltiltott.

A csődtörvény módosítás kiegészítette az eltiltást két újabb esettel. Az első így szól: “A gazdasági társaságnak megszüntetési eljárás során való törlést követő három évig nem lehet más gazdasági társaság vezető tisztségviselője az a személy, aki a törlést megelőző naptári évben a gazdasági társaságnál vezető tisztségviselő volt.” A második eset az, amikor a felszámolás során kielégítetlen követelés maradt, és a bíróság ezért megállapította a vezető tisztségviselő felelőségét. Ilyenkor a vezető ellen lefolytatott végrehajtási eljárás eredménytelenségétől számított 5 évig tart az eltiltás.

Miután a gazdasági társasági törvény kiegészítése szeptember 1-jétől hatályos, az igazságügyi és rendészeti miniszter is ettől az időponttól kívánja módosítani az ingyenes céginformációról szóló korábbi rendeletét. Így a cégek alapadatai mellett ingyenesen lesznek lekérdezhetők a vezető tisztségviseléstől eltiltott személyek adatai is. A program név és lakóhely szerint teszi lehetővé a keresést.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Fotó: Bogdán Réka /24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.