Üzleti tippek

Elvette a válság a CIB profitját

admin
admin

2009. 08. 25. 15:54

A tavalyi több mint 20 milliárd után 586 millió forintra zsugorodott a CIB Csoport profitja az első félévben. A bank közleményében azt állítja, hogy a válságos időszakban is segítette bajba került ügyfeleit. Török Zsolt, a bankokat keményen bíráló szocialista honatya most örül a CIB profitjának, és úgy látja, a bankok egyre inkább együttműködésre hajlanak a kormánnyal a nehéz helyzetbe került adósok érdekében.

A CIB Csoport adózás utáni eredménye 586 millió forint volt az első félév végén az egy évvel korábbi 20,3 milliárd forint után – közölte a pénzintézet kedden. A bank szerint a profit csökkenése a „kedvezőtlen hazai és nemzetközi piaci fejleményeknek” és a 28 milliárd forinttal, 36 milliárdra bővülő értékvesztésnek és céltartalékképzésnek tudható be.

A CIB Csoport konszolidált hitelportfóliója egy év alatt 363 milliárd forinttal nőtt, és az első félév végén meghaladta a 2500 milliárd forintot. A teljes portfólión belül a fogyasztói hitelek 31, a vállalati hitelek 13, a lízingelt eszközök pedig 16 százalékkal bővültek; a portfólió növekedése részben a devizaátértékelés eredménye, hiszen a finanszírozási aktivitás jelentősen csökkent az első félévben – olvasható a dokumentumban.

A CIB jelentéséből kiderül: a januártól meghirdetett költségcsökkentési program eredményeként a működési költségek az első félévben 551 millió forinttal, vagyis 1,7 százalékkal csökkentek éves összevetésben.

A válság körülményei között a CIB Bank kiemelt hangsúlyt helyezett az átmeneti hiteltörlesztési gondokkal küszködő lakossági és vállalati ügyfelei megsegítésére – írja közleményében a bank.

Korábban, az OTP 84 milliárdos profitadatának nyilvánosságra kerülésekor Török Zsolt szocialista országgyűlési képviselő keményen bírálta a bankokat, mondván: válság idején ekkora extraprofit arcátlanság. A politikus akkor 20 milliárdos profitot tulajdonított a CIB-nek, tévedésből egy évvel korábbi gyorsjelentése alapján. Török Zsolt később elnézést kért.

Most a képviselő az FN.hu kérdésére azt mondta, hogy örül a nyereségnek, de azt szeretné, ha a bankok a profit szentségén túl dolgozóikkal és ügyfeleikkel is korrekt módon járjanak el, ne jó szocialisták, de jó kapitalisták legyenek. A politikus úgy látja: egyre több bank partnere a kormánynak az etikai kódexről folyó tárgyalások során.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.