Üzleti tippek

A kütyü diadalútja

admin

2009. 08. 08. 08:32

Konzervatív üzletpolitikával, hitelek nélkül vált milliárdos vállalkozássá a Navi-Gate Kft., amely a navigációs készülékek forgalmazására koncentrál. Az útkeresést, a kockázatvállalást, a fellendülést, majd beszűkülést, a piac változásaihoz való alkalmazkodást a Figyelő Üzlet&Siker melléklete kísérte végig.

Merre találjuk a híres Kék barlangot, a Grotta Azzurrát? – ezzel a mellbevágó kérdéssel nyitott be a napokban egy svéd házaspár az észak-olaszországi iparváros, Carpi turistairodájába.

Mint kiderült, a skandinávok alaposan elvétették az irányt. Capri szigetére szerettek volna utazni, de elgépelték a címet, így az autójukban lévő műholdas navigációs rendszer (GPS) 650 kilométerrel eltájolta őket…

Rizikós start

Mint látszik, korántsem mindegy, milyen térkép, és mennyire intelligens szoftver van a helymeghatározó eszközökben. A fentihez hasonló történetek a magyar Navi-Gate Kft. tulajdonosainak rémálmaiban is szerepelhetnek. A Garmin márkájú GPS eszközök hazai forgalmazására 1999-ben létrejött cég egyebek közt arról nevezetes, hogy elsőként helyezett el ezekben a kütyükben saját Magyarország-térképet.

A cég indulásakor alapos kockázatokat vállalt a két alapító. Végh Zoltán egy vízisport-boltban dolgozott, és a hajózáshoz kapcsolódóan találkozott először navigációs készülékekkel. Mai üzlettársával, Sulyok Istvánnal együtt nagy fantáziát láttak a GPS-bizniszben, ezért otthagyták a munkahelyüket. Végh 1 millió forintot kért kölcsön a szüleitől, Sulyok pedig a másik milliót a lakása eladásával tette be az induló cégbe.

Az a bizonyos takaró

A ma már főtulajdonos Végh Zoltán konzervatív üzletpolitikát folytat, úgy gondolja, mindig csak addig szabad nyújtózkodni, ameddig a takaró ér. A céget így kezdettől fogva saját tőkéből üzemeltetik, hitelt csak egyszer vettek fel, amikor a mostani Visegrádi utcai irodájukat átépítették.

A kezdeti nehézségeket a saját bőrükön is keményen megérezték, hiszen az előző munkahelyükhöz képest harmadannyit kerestek. A fizetésükön évekig nem változtattak, minden lehetséges pénzt visszaforgattak az üzletbe, és ha váratlan kiadás merült fel, inkább az ismerőseiktől kértek kölcsönt néhány napra.

Útkeresés

A Garmin készülékekben korábban csak meglehetősen elnagyolt európai úthálózat-térkép volt, így a Navi-Gate olyan magyar cégekkel vette fel a kapcsolatot, amelyek hazai térkép-adatbázissal rendelkeztek. Ezt ugyan komoly munka volt GPS-ekben is használhatóvá tenni, ám megérte. Egyrészt a hazai elsőség miatt, másrészt például azért is, mert attól kezdve településekre és érdekes helyekre is lehetett keresni a szoftverben. A térképek adaptálásában szerzett tapasztalat kihasználására a térképészeti cégekkel közösen megalapították a Topmap Kft.-t, később azonban ebből kiszálltak.

Ahogy a Navi-Gate és az azzal kapcsolatos teendők növekedtek, Végh Zoltán számára az egyik legnehezebb lépés az új munkatársak felvétele volt. Társával együtt mindent tudtak a készülékekről, ám – mint bevallják – kételkedtek abban, hogy egy új értékesítő ugyanolyan jól el tudja majd végezni a munkát. Ma már úgy látják, érdemes időt adni az új kollégáknak a betanulásra, különben a rengeteg munka a minőség rovására mehet. Jelenleg 13-an dolgoznak a cégnél; szinte mindenkit ajánlás vagy ismerős útján vettek fel.

Célok, és készülékek

Amikor a hordozható kézi számítógépek (PDA-k) terjedni kezdtek, ebben a Navi-Gate új piaci szegmenst látott, ezért bevezette Magyarországra a Destinator nevű navigációs szoftvert. A magyar térképeket folyamatosan finomították, de a szoftverforgalmazó elég rugalmatlanul kezelte a frissítéseket. Ezért inkább egy izraeli Garmin-értékesítő partnerükkel alapítottak közös társaságot, kifejezetten a PDA-kon futó navigációs készülékek forgalmazására, Nav N Go Kft. néven.

2006-tól azonban e vállalat tevékenysége is elsősorban a navigációs célkészülékek irányába fordult, így konkurenciájává vált a Garminnak, ezért eladták a részesedésüket. Végh Zoltán azért folyamatosan figyeli a versenytársakat, az autójában például a Garmin GPS mellett egy gyári navigáció és egy Nav N Go eszköz is található. Ő maga egyébként nagyon rosszul tájékozódik, ezért a biztonság kedvéért még a kerékpárján is van egy navigációs kütyü.

Családias csapat

A cégvezető fontosnak tartja, hogy a viszonteladókat folyamatosan oktassák. Minden évben az összes partner összegyűlik egy vidéki szállodában, ahol csapatépítő tréning és navigációs játékok is várják őket. „Végh hozzáállásának komoly szerepe van abban, hogy a viszonteladók inkább segítik a másikat ahelyett, hogy egymásnak esnének” – emeli ki Magyar Péter, a Geochallenge GPS bolt vezetője, aki már nyolc éve áll üzleti kapcsolatban a Navi-Gate-tel.

A familiáris üzleti modellre egy jellemző példa: az egyik viszonteladójuk, akinek már több százezer forintos tartozása volt, azzal állított be, hogy családi okok miatt továbbra sem tud fizetni. Mivel korábban korrekt volt vele az üzleti kapcsolatuk, Végh belegyezett, hogy később fizesse ki a számláit, sőt még további árukészlettel is ellátták, amikor rendeződni látszott a helyzete. Az illető pedig alig egy év alatt visszafizette az összes tartozását.

sarokpontok

■ Hitelfelvétel nélkül is lehet bővülni.
■ Ha a cég növekvő mérete megköveteli, esélyt kell adni az új kollégáknak a bizonyításra.
■ Akkor is érdemes az ügyfelekre időt szánni, ha ez látszólag nem kifizetődő.

Tartalékolni muszáj

A hasonló nagyvonalúsághoz persze – a bizalom mellett – erős pénzügyi háttér is kell. „Amikor jobban ment az üzlet, mindig igyekeztem tartalékot képezni, előre gondolva a rosszabb időkre” – magyarázza az ügyvezető. Ugyanakkor ezt a tartalékot egy ízben a Gazdasági Versenyhivatal teljes egészében el is vitte, 2007-ben ugyanis közel 44 millió forintra büntette a céget kartellezés miatt. Végh azonban állítja, hogy alaptalan volt a döntés; az ügyben indított per még tart.

Telített piac

A cég egészen 2007-ig szép növekedést produkált, viszonylag tág, új piacon, egy újdonságnak számító termékkel. Akkor viszont alaposan csökkent az árbevétele, amikor telítődött a terület, és az országot szinte elárasztották a navigációs eszközök. A gazdasági válságot is komolyan megérzi a Navi-Gate, az idén 40 százalékkal csökkent a forgalma.

Dolgozókat ugyan nem kellett elküldeni, de a bérekből visszavettek, a költségeket megpróbálják optimalizálni. Tavaly elmaradt az oktatáshoz tartozó szokásos játékos csapatépítés, és e programot valószínűleg az idén sem tartják meg. Végh Zoltán abban bízik, hogy jövőre végre megindulhat a fellendülés.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.