Üzleti tippek

Nyilvánosak lehetnek a székházszerződések

Egy-két kivételt leszámítva nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot, ha nyilvánosságra kerülnek az MTV székházával kapcsolatos szerződések.

Ezt Balogh László, a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnökhelyettese közölte szerdai sajtótájékoztatóján. Elmondta, hogy a nap folyamán kapták meg a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábbi vezetője által jegyzett levelet, amely szerint a szerződésnek csak két – biztonsági kérdésekkel foglalkozó – mellékletét, valamint a közmédium és a bérbeadó közötti együttműködési megállapodás egy csatolmányát minősíti olyan érzékeny adatnak, amelynek nyilvánosságra hozatala nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

A kuratóriumi elnökség korábban kezdeményezte a bérleti és üzemeltetési szerződés módosítását. Balogh László elmondta: noha elkészült az ezzel kapcsolatos dokumentum, délelőtti ülésén azt nem tárgyalta a testület; megvárják az MTV Zrt. felügyelő bizottságának állásfoglalását.
Az elnökhelyettes – aki a Fidesz és a KDNP által delegált többi taggal együtt korábban többször is bírálta, hogy bérelt, nem pedig saját tulajdonú épületbe került az intézmény – úgy fogalmazott, hogy a szerződés finomítása nem egyenlő annak újragondolásával. Az MTI testületi tagoktól korábban úgy értesült, hogy az új ajánlat százalékos arányban egyszámjegyű mértékben csökkentené a havi 756 ezer eurós bérleti díjat.

„Számtalan melléklet van a szerződésben, úgyhogy ma megkértük Medveczky Balázs urat (az MTV ügyvezetőjét), hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal által nem kifogásolt mellékletek kerüljenek napvilágra” – mondta az elnökhelyettes a sajtótájékoztatón, amelyen ismételten bírálták a köztévé székházbérleti konstrukcióját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik