Üzleti tippek

Oszkó kirúgta Tátrait

admin
admin

2009. 07. 14. 18:25

Tátrai Miklós, az MNV Zrt. igazgatója távozik a vagyonkezelő szervezet éléről. Oszkó Péter pénzügyminiszter kedden hivatalában fogadta Tátrai Miklóst.

A megbeszélésen Oszkó Péter közölte, hogy Tátrai Miklós munkaviszonyát rendkívüli felmondással, július 14-ikei hatállyal megszünteti – áll a Pénzügyminisztérium lapunkhoz eljuttatott közleményében.

A pénzügyminiszter döntését többek között azzal indokolta, hogy az MNV Zrt. törvény szerinti működéséhez szükséges szabályzatok, illetve a működéséről szóló beszámolók rendre késedelmesen, több esetben nem a jogszabályi előírásoknak megfelelő tartalommal készültek el.

“Az MNV Zrt. Ellenőrző Bizottságának munkájához szükséges adatokat, információkat késedelmesen, vagy nem megfelelő tartalommal szolgáltatta, illetve az ellenőrzések befejezését is késleltette azzal, hogy jelentéseket csak több hónapos késéssel terjesztette a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elé. Ezzel akadályozta azt is, hogy az állami vagyonért felelős miniszter a tulajdonosi ellenőrző testület megállapításairól kellő időben értesüljön” – írják a közleményben.

Hozzáteszik: az MNV Zrt. munkáját számos, megalapozott, sok esetben súlyos kritika érte a közigazgatás egyes szereplői, az Állami Számvevőszék, az országgyűlési biztosok részéről.

Mivel Tátrai Miklós munkaviszonyát a pénzügyminiszter rendkívüli felmondással szüntette meg, ezért a jogszabályi előírások szerint számára végkielégítés nem fizethető. A távozó vezérigazgató utódlásáról a pénzügyminiszter a közeljövőben dönt.

Fidesz: az a furcsa, hogy kinevezték

Nem az a meglepő, hogy menesztették Tátrai Miklóst a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől, hanem az, hogy egykor kinevezték annak élére – közölte Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője kedden az MTI-vel.

Ebben az ügyben is egyértelműen tetten érhető, hogy az MSZP-nek már nincs politikája, kizárólag üzleti érdekei vannak – olvasható Cser-Palkovics András közleményében.

A párt álláspontja szerint nem Tátrai Miklós az egyetlen felelős a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. “botrányos” ügyeiért, hanem “az őt hatalomba segítő” Veres János volt pénzügyminiszter és Gyurcsány Ferenc volt kormányfő is, de a Fidesz felelősnek tartja Bajnai Gordon miniszterelnököt és Oszkó Péter pénzügyminisztert is, mert eddig a posztján tartották Tátrai Miklóst.

Kérdéses, hogy kit fognak a vagyonkezelő élére kinevezni, mivel “jól látszik, hogy a szocialisták (…) most építik be a kádereiket a lehető legfontosabb helyekre” – írja Cser-Palkovics András.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Hódmezõvásárhely, 2017. május 26.
Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter érkezik a hódmezõvásárhelyi polgármesteri hivatalhoz 2017. május 26-án. Orbán Viktor a Modern városok program keretében látogatott el Hódmezõvásárhelyre, ahol Almási István (Fidesz-KDNP) polgármesterrel aláírja a kormány és Hódmezõvásárhely közötti együttmûködési megállapodást.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Orbán a fejét veheti Lázárnak

Reka Bucsi speaks to the audience after being awarded the Audi Short Film Award during the awards ceremony of the 68th edition of the Berlinale film festival on February 24, 2018 in Berlin. / AFP PHOTO / Tobias SCHWARZ
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.