Üzleti tippek

Bíróság dönt a rádióelnök juttatásairól

admin
admin

2009. 07. 01. 08:45

Bíróságtól kérte annak megállapítását a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége, hogy megfelel-e a hatályos jogszabályoknak a rádióelnök megbízási szerződésének egyik pontja. A vitatott passzus az elnök díjazásával foglalkozik.

A három héttel ezelőtti keltezésű, a testület honlapján is közzétett határozatban az olvasható: 14 tagú testületben egyetlen ellenszavazat mellett átmenő kezdeményezés szerint a közalapítvány jogtanácsosát hatalmazzák fel arra, hogy – a kuratórium elnökének és elnökhelyettesének irányítása és felügyelete mellett – lépjen az ügyben.

Az értesülést kedden megerősítette az MTI-nek Rangos Katalin, a testület (kormányoldal által delegált) elnöke, aki a konkrét összeggel kapcsolatos kérdést azzal hárította el: “nekem a kifizetett közpénzről kell számot adnom, a ki nem fizetettről nem”. Annyit elmondott, szerinte “szürreális” összegű béren kívüli juttatásról van szó, a vita pedig hosszabb ideje lezáratlan.

A javuló gazdasági eredmények mellett meg nem valósult beruházások is okozták, hogy az elmúlt két évet kitűnő gazdasági eredményekkel zárta a közrádió – jegyezte meg; ebben osztotta véleményét az ellenzék által delegált helyettese is. Gál András Levente arról beszélt: elsősorban a szerződést megkötő előző kuratóriumi elnök és az akkor alkalmazott jogtanácsos tehető felelőssé a kialakult helyzetért. Hozzátette: továbbra is törekednek a peren kívüli megállapodásra.

A megkérdezett azzal egyetért, hogy a rádió eredményeit “valamilyen formában honorálni kell”, de túlzottan sematikus megoldásnak tartja, hogy egy komplex mutatószám helyett ezt a mérleg szerinti eredményhez kössék, akárcsak azt, hogy ne állapítsanak meg egy plafont ehhez.

“Majd a független magyar bíróság dönt az ügyben” – kommentálta az értesülést Such György rádióelnök, aki – konkrét összegeket nem említve – elmondta: már többször tett “jelentős engedményt” tartalmazó javaslatokat, de egyiket sem fogadta el a kuratórium elnöksége.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.