Üzleti tippek

Kóka bebiztosította az egykulcsos adót

admin

2009. 06. 19. 11:57

Szerepel a kormány által támogatott sorban Kóka János azon módosító javaslata, hogy 15 millió forintig 17 százalékkal adózzon a jövedelem. Ez a gyakorlatban egykulcsos adót jelentene, hiszen a munkavállalóknak csak jelentéktelen része keres ennél többet. A módosítás 2011. január 1-jétől hatályos.

Támogatja a kormány Kóka János azon módosító javaslatát, hogy 15 millió forintig 17 százalékkal adózzon az „összevont adóalap”, azaz a bér munkaadói járulékkal (27 százalék) megemelt összege. A törvény ezen része azonban – köszönhetően Kóka ezzel összefüggő másik módosítójának – csak 2011. január 1-jétől lesz hatályos.

Kérdéses az elfogadott módosító gyakorlati jelentősége, hiszen a következő kormány könnyedén eltörölheti a passzust (esetleg szintén átpasszolja a következő kormányzati ciklusra, 2015. január 1-jére módosítva a hatályossá válást). Ugyanakkor ha a majdani kormány ezt teszi, aligha úszhatja meg majd azt az ellenzéki vádat, hogy nem híve az adócsökkentésnek. Ez különösen akkor lesz kellemetlen a kormánynak, ha a vezető ereje a Fidesz lesz, amelynek politikusai régóta hajtogatják, hogy adócsökkentéssel lehet megoldani az ország gondjait.

A Reformszövetség korábbi tervezete szerint is 15 millió forintig tartana a személyi jövedelemadó alsó kulcsának hatálya 2011-től, s mindemellett az adójóváírás megszüntetését is javasolták.

Az utóbbi az alacsonyabb jövedelmű munkavállalókat sújtotta volna, míg az előbbi a magasabb jövedelműeket hozná jobb helyzetbe. A Reformszövetség megszűnt nem sokkal azután, hogy nagy nyilvánosság előtt ismertették reformjavaslataikat.A társaság a a gazdasági elit képviselőiből – az Országos Érdekegyeztető Tanácsban képviselt kilenc munkaadói szervezet vezetőiből, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökéből és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) volt és jelenlegi elnökeiből – állt.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Moszkva, 2018. július 16.
Kolinda Grabar-Kitarovic horvát elnök (b) szakadó esőben megy le a pályáról az ünneplő francia válogatott mellett az oroszországi labdarúgó-világbajnokság Franciaország - Horvátország döntő mérkőzése után a moszkvai Luzsnyiki Stadionban 2018. július 15-én. Franciaország 4-2-re győzött. (MTI/EPA/Felipe Trueba)

A horvát elnöknő Modricékat is felülmúlta

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.