Üzleti tippek

Beperelték a Molt az oroszok

A Mol Nyrt. megkapta az OJSC Surgutneftegas pert kezdeményező keresetét, az orosz társaság a Fővárosi Bíróságon támadta meg a magyar cég igazgatóságának döntését, amelyben megtagadta a Surgutneftegas részvénykönyvi bejegyzését.

A Mol pénteki közleménye szerint a bíróság 2009. november 11-re tűzte ki az első tárgyalást.

A Mol arról is értesítette a tőkepiac szereplőit, hogy a Surgutneftegas törvényességi felügyeleti eljárás keretében kérelmet nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz, mint Cégbírósághoz a 2009. április 23-i közgyűlésen hozott valamennyi határozat megsemmisítése érdekében.

A Surgutneftegas a Mol részvényeinek 21,2 százalékával rendelkezik, amelyet még március végén vásárolt meg váratlanul az osztrák OMV-től 1,4 milliárd euróért.

Ellehetetlenítették a Surgutneftegast?

Az eljárás kezdeményezésének hátterében az áll, hogy az orosz konszern nem vehetett részt a Mol közgyűlésén, ahol olyan döntéseket hoztak, amelyek szinte lehetetlenné tették a Surgutneftegas részvételét a magyar vállalat vezetésében, valamint megakadályozták, hogy tovább növelje részesedését.

A Mol legnagyobb részvényese azért nem lehetett jelen az árpilis 23-án tartott közgyűlésen, mert nem jegyezték be a Mol részvényeseinek jegyzékébe: bár idejében jelentette részvényvásárlását az illetékes magyar hatóságnál, azt azonban a Magyar Energia Hivatal a közgyűlésig nem hagyta jóvá, mivel további információkat kért.

Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója az MTI-nek korábban adott nyilatkozatában kijelentette: az orosz befektetővel a közgyűlés óta “enyhe üzenetváltások” történtek, amelyek elsősorban azt taglalták, miért nem tudott részt venni az éves rendes közgyűlésen. Hozzátette, a jogszabályok szerint, illetve a Magyar Energia Hivatal be nem fejezett eljárása miatt azt sem tudni, hogy Mol-részvényesnek tekinthető-e az orosz cég, ezért bármilyen kérésének teljesítése komoly jogi fejtörést okozna most nekik. Az igazgatóságnak nem volt mérlegelési lehetősége, hiszen a jogszabályok alapján nem tehetett mást, minthogy nem jegyezte be a részvénykönyvbe.

Átalakítják a céget

A magyar cég pénteken bejelentette azt is, hogy július 1-jével a gáz és energia divíziójának átalakítása révén ellátás és kereskedelem divízió jön létre. A közelmúlt sikeres horvát INA és olasz IES tranzakciói következtében ugyanis a cég szerint indokolt volt kiépíteni egy hatékony, szénhidrogén- és energia-beszerzéssel, valamint kereskedelemmel foglalkozó csoport szintű szervezetet, összhangban a nemzetközi olajipari cégeknél bevett gyakorlattal.

Az új szervezet vezetésével Fasimon Sándort bízták meg, míg Alács Lajos a gáz és energia divízió jelenlegi vezetője ellátási lánc menedzsment igazgatóként és az INA igazgatósági tagjaként folytatja munkáját. A szervezeti átalakítás után Alács Lajos pozíciója nem lesz vezető állású, míg Fasimon Sándor vezető állású munkakörbe kerül.

Fasimon Sándor tulajdonában jelenleg 24 561 darab Mol részvény van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik