Üzleti tippek

Marketing&Média 11. számának hírei


Marketing

Az USA-ban Magyarország a menő
Hazánkat ajánlja első helyen az utazóknak az amerikai Forbes magazin a legkedvezőbb ár-érték arány alapján felállított országok listáján. A rangsorolást alapvetően két tényező figyelembevételével készítették el: mennyit erősödött a dollár az adott ország valutájához képest tavaly nyár óta, illetve milyen árfekvésben lehet repülőjegyet vásárolni az odajutáshoz.
Először összegyűjtötték azt a 28 országot, amelyek valutájához képest a dollár több mint 15 százalékot erősödött az elmúlt évben, ezt követően azt vizsgálták meg, hogy hová lehet a legolcsóbban eljutni repülőgéppel.
Az így felállított 15-ös rangsort Magyarország vezeti, a második Svédország, a harmadik Lengyelország lett. Románia a 11., Izland és Chile között, Csehország pedig a 13. helyre került. Svédország ezüstérmes pozíciójából is látszik, hogy nem abszolút olcsóságról, hanem arányokról van szó. A Magyar Turizmus Zrt. New York-i külképviselete az idén több akcióval is felhívta az amerikai utazók figyelmét a magyarországi szolgáltatások rendkívül kedvező ár-érték arányára. Emellett a Central European Experience, a cseh, lengyel, magyar, német, osztrák, szlovák turisztikai hivatalok marketingcsoportosulása részletesen ismertette Közép-Európát, és felfedezetlen, ám egyúttal nagyon is megengedhető árú úti célként pozicionálta a térséget a szakmai magazinok, a közönséglapok és az internetes portálok utazási mellékleteinek szerkesztői számára. Az egyes országok képviselői többek közt bemutatták, hogy napi 100 dollárért milyen sok szolgáltatást lehet igénybe venni.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az év első negyedében 52 ezer amerikai látogató érkezett Magyarországra, ez 5,5 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához viszonyítva. A turisták száma 50 ezer volt.
Média

A GM csődje a médiát is érinti
Ha egy ipari óriás bedől, abba ma már a reklám- és médiapiac is beleremeg. Így volt ez a General Motors (GM) esetén is, amely június 1-jén csődvédelmet kért, s ezzel több üzletágban is lavinát indított el. A következmények egy része már ismert: a tulajdonosi szerkezet alapvetően átalakul, 54 ezer munkahelyből 21 ezret megszüntetnek, bezárnak 12–20 üzemet, felszámolják a hatezer márkakereskedés negyven százalékát és a cég márkái közül csak néhányat (Cadillac, Chevrolet, Buick, GMC) tartanak meg. A vállalat összeomlásának azonban tovagyűrűző hatása van, amely a média- és reklámpiacot is érzékenyen érinti.
A nyilvántartások szerint a GM számos médiacégnek tartozik jelentősebb összeggel, az ötven legnagyobb hitelező között 121,5 millió dollárral a Starcom Mediawest a hatodik helyen szerepel, de sorban áll a pénzéért a Publicis (25 millió), az Interpublic (16 millió) és a McCann Erickson (4,6 millió) is, csak hogy a nagyobb tartozásokat említsük. Mindezek annak ellenére halmozódtak fel, hogy a cég az elmúlt évben jelentősen visszavett médiaköltéséből és szponzori tevékenységéből is. Nem szerepelt például az Oscar-díj-átadó támogatói között, nem hirdetett az Emmy-díjak átadása alkalmával sem, holott korábban mindkét esemény főszponzorai közé tartozott. A mamutvállalat tavaly 14,9 százalékkal, 2,12 milliárd dollárra csökkentette reklámkiadásait, ám a Nielsen adatai szerint még így is a második számú hirdetőinek számított az Egyesült Államokban a Procter & Gamble mögött.

Új műsorral Jay Leno
Tizenhét év után, május 29-én felállt műsorvezetői székéből, s elbúcsúzott a közönségtől Jay Leno, az egyik legnépszerűbb amerikai televíziós személyiség. A komikus azonban nem tűnik el végérvényesen a képernyőről, hiszen az NBC újabb szerződést írt vele alá, így szeptembertől főműsoridőben – épp a régi műsora előtt – folytatódik a The Jay Leno Show. 1992 óta összesen 3775 alkalommal vezette az NBC csatornán a Tonight Show című színes beszélgetős műsort. Az utolsó adás dátumát, ahogy Leno utódját is, már évekkel korábban kijelölte a csatorna.
Az 59 éves, olasz és skót ősökkel rendelkező Leno nyelvterápiából diplomázott, majd komikusként kezdte pályafutását. Előfordult, hogy egy éjszaka 8-9 helyen is fellépett. Így fedezte fel a televízió, és egyre gyakrabban hívták meg tévéműsorokba, többek közt a CBS Late Night with David Letterman című adásába. A rivális NBC-nek megtetszett a szögletes arcú Leno, és átcsábították állandó vendégnek az akkor Johnny Carson vezette Tonight Show-ba. Amikor 1992-ben Carson elbúcsúzott a nézőktől, szinte önmagát kínálta a lehetőség, hogy ő legyen az új műsorvezető.
Tizenhét év alatt művészek, politikusok, sportolók ezrei fordultak meg Lenónál. Az utolsó adásban köszönetet mondott olyan ihletőinek, mint Bill Clinton és George Bush amerikai elnök vagy Monica Lewinsky fehér házi gyakornok. A műsorvezető, ha kellett, komolyan viselkedett: emlékezetes volt 2001. szeptember 11-i szereplése vagy a Columbia űrrepülőgép 2003. február 1-jei katasztrófájáról való megemlékezése. A Tonight Show-t egy másik komikus, Conan O’Brien veszi át, aki jelképesen az előd műsorának utolsó vendége volt.

Alternatív IPTV-k indultak
Az alternatív internetes vállalatként ismert Enternet IPTV-rendszerű szolgáltatást indított május végén, amelyre az Enternet ADSL-internetkapcsolattal rendelkező ügyfelei fizethetnek elő. Bevezetését az indokolta, hogy önmagában a net kevésbé vonzó, ugyanis a fogyasztók egyre inkább a triple-play, azaz a telefont, a televíziót és a webelérést csomagban kínáló szolgáltatásokat részesítik előnyben.
Különösebb hírverés nélkül még áprilisban egy másik alternatív internetes cég, a Nordtelekom is IPTV-szolgáltatással lépett piacra. A két megoldás közös pontja, hogy csak a Magyar Telekom saját hálózatán érhetők el, és láthatóan a T-Home IPTV-szolgáltatására épülnek, az előfizetők például ugyanazt a set-top-boxot kapják. A csatornakínálat és a szolgáltatások árai is hasonlók, az egyetlen lényeges különbségnek az tűnik, hogy az Enternet kínálatából hiányzik a négy Viasat-csatorna (Viasat 3, TV6, Viasat Explorer és History), vélhetően nem tudtak megállapodni a nehéz tárgyalópartner hírében álló televíziós társasággal.
Hazánkban az IPTV-s műsortovábbítási forma meglehetősen döcögősen indult. A T-Home által még 2006-ban elindított szolgáltatás egy év alatt mindössze kilencezer előfizetőt tudott gyűjteni. A felfutás az elmúlt fél-egy évre tehető, s ma már közel 40 ezer IPTV-s előfizetője van a T-Home-nak, a piacra tavaly ilyenkor belépett Invitelnek pedig öt-hatezer tévés előfizetője lehet.

Összevonnák a közmédiumokat
Atihanyi Media Hungary konferencián a Magyar Televízió ügyvezetője a három közmédium összevonására tett javaslatot. Medveczky Balázs szerint ütőképesebb, érdekeit jobban képviselni tudó, kisebb létszámmal működő társaságot alakíthatnának ki – aminek monogramját ők adnák, hiszen az intézmény általa javasolt neve Magyar Tartalomszolgáltató Vállalat, röviden MTV lenne.
A javaslatról Medveczky politikai döntéshozókkal nem egyeztetett, a Duna Tv vezetése pedig kapásból visszadobta a felvetést. (Az ő gazdasági főigazgatójuk még Medveczky előtt beszélt Tihanyban a két társaság szinergiáinak kihasználásáról, de megállt annál a pontnál, hogy egy közös, a műsorgyártás és a technikai beszerzések pénzügyi hátterét biztosító pénzalapra volna szükség a két intézmény számára.) A nyílt színi szópárbajba, majd vad közleményháborúba torkolló szócsatában az MTV rendre azt hangoztatta, nem akarja bedarálni a nála kisebb intézményeket. A Duna tévések ezzel szemben úgy fogták fel a javaslatot: az MTV egy új cégformába bújva próbál lélegzetvételhez jutni. A műsorperc és a nézőelérés árára is kitérő vitában Such György, a Magyar Rádió elnöke volt – már csak pozíciója okán is – a legvisszafogottabb. Ő arról beszélt: az együttműködést egyáltalán nem tartja ördögtől való dolognak, de a felvetett formát – amit ő is beolvasztásnak lát – már igen. Majd egyből hozzá is tette: el tud képzelni egy épkézláb megoldást.

Megtelik a hullámtér?
Néhány héttel az RTL Klub után a nagy vetélytárs, a TV2 is leszerződött az Antenna Hungária (AH) csoporttal, így június második hetétől már mindkét országos kereskedelmi csatorna műsora fogható a digitális földfelszíni (DVB-T) platformon. Ennek ellenére nem teljes a spektrum: a Magyar Televízió több kísérleti adásperiódus után sem szerződött még le az AH-val, a Viasat 3 pedig bejelentette: legfeljebb fontolgatják a lehetőséget, de nem érzik, hogy különösebben sürgető volna a csatlakozás. (Ennek egyik lényeges oka lehet, hogy sajtóhírek szerint számukra igencsak előnyös szerződéseket alkudott ki a cég a kábelszövetségekkel, ezek után pedig nehezen képzelhető el, hogy ugyanazt a terméket ingyen kínálja egy másik platformon.)
Hogy mennyire telik meg a DVB-T hullámtere, az annak ellenére is kérdéses, hogy lapzártánk idején vált ismertté: az ORTT elvben már rábólintott, hogy csatornacsaláddá alakuljon az RTL Klubot működtető társaság. Legalábbis ez lehet a következménye, hogy a médiahatóság – elvben – beleegyezett a koncessziós szerződés azon módosításába, amely szerint a cég irányítást szerezhet a szakosított műsorszolgáltatóban. Így a legnagyobb nézettségű (és forgalmú) hazai kereskedelmi adó magába is olvaszthatja azt a majd tucat csatornát, amelyeket most az egyik tulajdonosának cégbirodalmához tartozó IKO Kábeltévé Kft. működtet. Ahogy arra is lehetősége nyílik, hogy – a szakosított adók kritériumainak megfelelve – újabb csatornát indítson. Nem jelenik meg az új platformon az országos adónak ígérkező Prime Tv sem. A Viasat 3 mellett nemrég ez a csatorna is azzal a kéréssel fordult az ORTT-hez, hogy töröljék a digitális földfelszíni műsorszolgáltatók listájából.

Drágább lett a The New York Times
Kockázatos lépésre szánta el magát a The New York Times kiadója. Két éven belül harmadszor emeli a lap árát, így júniustól a hétköznapi számok 1,50 helyett 2 dollárba, a vasárnapi kiadás pedig 4 helyett 5 dollárba kerül. Az emelés egyelőre csak az utcai eladást érinti, az előfizetők (arányuk 70 százalék) továbbra is a régi áron kapják kézhez kedvenc lapjukat.
Mint ismeretes, a 2007. júniusi első áremelés alkalmával még 1,12 milliót adtak el a lapból, azóta a példányszám folyamatosan csökkent. Az idei év első negyedében 1,04 millióra zuhant, és sokan okkal tartanak attól, hogy az áremelés után a visszaesés áttöri a lélektanilag fontosnak ítélt egymilliós határt. Szakértők szerint azonban a kiadónak nem volt más választása. Az előző negyedévben a lap bevételei 19 százalékkal csökkentek, miközben az előző évhez viszonyítva a hirdetési bevételek 27 százalékkal zuhantak. Mindehhez társul, hogy a The Boston Globe és a kiadó további 16 napilapja is leszállóágban van, ennek következtében az év első három hónapját 74 millió dolláros veszteséggel zárták.
Az áremelés sokak szerint kétélű fegyver lehet a jelenlegi helyzetben. Kérdéses ugyanis, hogy a remélt, viszonylag csekély pluszbevételek arányban állnak-e a döntés kockázatával, lévén, hogy felmérések szerint az árus példányok iránt az Egyesült Államokban is zuhan a kereslet. Ráadásul a The New York Times esetén csaknem valamennyi cikk ingyen elérhető a lap internetes oldalán, amelyet ugyan szintén megpróbálnak fizetőssé tenni, de az eddigi kísérleti próbálkozások nem jártak eredménnyel.

Johansson a Mango arca
Scarlett Johanssont választotta új márkanagykövetének a Mango, amely a színésznővel egy letisztult és elegáns, mégis vidám és fiatalos stílust kíván közvetíteni a vásárlók felé. A vele készült első kampány a Mango 2009. őszi-téli kollekcióját vezeti fel. Johansson a divatház arcaként Penélope Cruzt váltja, aki négy évadon keresztül képviselte
a márkát.

Elindult a Pizza Oscar
A legújabb hazai étteremlánc áprilisban nyitotta meg első éttermét, Pizza Oscar néven. A hálózat egyik specialitása, hogy különleges igényeket is teljesít, például budapesti közlekedési dugókba és játszóterekre is kiszállít. Első kampányuk egy éven át fut majd sajtóhirdetésekben, online felületen, POS-eszközökön, valamint az étterem saját honlapján.

Pályáztat a Malév
Legújabb, Q400-as repülőgépének arculatára pályázatot írt ki a Malév.
A vállalat olyan terveket vár, amely Magyarország értékeire hívja fel az utazóközönség figyelmét itthon és külföldön. Az új dizájnra váró repülőgép már szállítja az utasokat, egyelőre csak ideiglenes, szürke színben.

Gyapotra koncentrál a Tchibo
Több mint hetvenezer afrikai gyapottermelő részvételével indított nemzetközi fair trade programot a Tchibo. A kávémárka az Aid by Trade Foundation segítségével hozta létre Cotton made in Africa programját, amely az afrikai gyapot fenntartható termelésére, a hatékonyabb termesztésre és a környezetkímélő földművelésre összpontosít. A Tchibo textiltermékeit május végétől lehet megvásárolni a magyar üzletekben.

Reklám

Elismert reklámok
Első ízben díjazta lapjaiban megjelenő hirdetéseit a Sanoma Budapest. Az AdMonitor kutatás alapján az olvasók által legsikeresebbnek ítélt reklámozók a Sanoma Kristályszalag díjat kapták, amit egy szakmai konferencia keretében adtak át. A nyertesek a UIP Duna Nemzetközi Film Kft., a Beiersdorf Kft., az Unilever Magyarország Kft., a Pernod Ricard Hungary és a Coca-Cola HBC.

Recesszió a hirdetési piacon
Az idén a GDP 6-7 százalékos becsült zsugorodási mértéknél jóval nagyobb, 15 százalékot meghaladó költéscsökkenés várható, így a hazai reklámtorta várhatóan csak 186 milliárdos lesz – derül ki a MediaLab becsléséből. Az országos televíziós csatornák 16, a sajtó 20, a rádiók pedig 25 százalékos visszaesésre számíthatnak, míg az internet szolid 5 százalékkal bővülhet.

Média

Megújult a Pesti Est
Június 4-től megváltozott a Pesti Est. „Modern, naprakész, városi, környezettudatos és nem utolsósorban egy remekül használható kulturális programmagazint szeretnénk készíteni” – mondta Viszmeg Kriszta, a lap márciusban kinevezett főszerkesztője. A változások érintették a lap formátumát (papírminőségét), a tartalmi elemek összetételét, struktúráját, valamint a dizájnt és a grafikai elemeket is.

Újfajta tévézés a TV2-nél
Csak az interneten elérhető műsort indít a filmes világ újdonságairól a TV2. A Moziverzum címmel futó netes produkcióban a moziról, filmekről, sorozatokról tudhatnak meg többet a nézők. A csatorna szándéka szerint a műsor célközönsége az inter¬netet előnyben részesítő fiatalabb célcsoport.

Különszámból magazin
Új, havonta megjelenő magazint indított májustól a Life Media. A Life & Stars eredetileg a Life Magazin különszámaként jelent meg, de két megjelenés után a kiadó úgy döntött, hogy önállósítja a kiadványt. A lap elsősorban külföldi celebekkel foglalkozik, de magyarok is helyet kapnak benne. A tematikától a kiadó azt várja, hogy az idősebb olvasók mellett a fiatalabb korosztályt is megnyeri vele.

Új pénzügyi lap a piacon
Negyedévente jelenik majd meg A Tanácsadó, a pénzügyi szektorral foglalkozó B2B magazin, amelyhez a szegmens cégeinél tevékenykedő közép- és felső vezetők, illetve a tanácsadó szektor prémiumszelete ingyenesen jut hozzá. A lapot kiadó Extreme Net Kft. a hirdetési felületek értékesítésével az Adaptive Media sales house-t bízta meg.

Bezárt a csicsergő rádió
Nem szolgál már füttyel, csicsergéssel az a brit rádióadó, amely váratlan sikerre tett szert indulásakor azzal, hogy csakis madárhangokat sugárzott. Csaknem másfél éven át boldogította közönségét trillázással, s közel félmillióan hallgatták műsorát. Az adó mostantól zenét közvetít, egyebek közt dzsesszt, rockot. Ami közös: minden zeneszám ismeretlen szerző és előadó műve lesz.

Online

Időrabló közösségi oldalak

Az idén áprilisban az egy évvel korábbihoz képest 83 százalékkal több időt töltöttek az amerikai internetezők a közösségi oldalakat böngészgetve – derül ki a Nielsen Online piackutató cég felméréséből. E szerint a napjainkra több mint kétszázmillió felhasználót – köztük számos vezető politikust, valamint XVI. Benedek pápát – gyűjtő Facebook nemcsak a legnépesebb közösségi portál, de a leginkább „időt rabló” is. A Nielsen adatai szerint áprilisban az amerikai internetezők összesen 13,9 milliárd percet töltöttek az oldal tanulmányozásával, ez több mint nyolcszorosa az egy évvel korábbi értéknek – értesült a Reuters.
A Nielsen Online felmérése jó példa arra, hogy mennyire gyorsan változik az internetezők érdeklődése, s milyen könnyű kiesni a felhasználók kegyeiből. Miközben a Facebook szárnyal, a korábban a közösségi oldalak piacán egyeduralkodó MySpace iránti érdeklődés jelentősen visszaesett. A News Corp. tulajdonában lévő portálon áprilisban 4,97 milliárd percet töltöttek az amerikai felhasználók, ez 31 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.
Bár a Twitter egyelőre csak az ötödik a felhasználók által az egyes közösségi oldalakon eltöltött percek számát vizsgálva, napjaink egyik leggyorsabban növekvő webes szolgáltatása egészen elképesztő növekedést produkált egy év alatt. Az amerikai netezők által az oldalon eltöltött idő 2008 áprilisához képest az idén áprilisra több mint 38-szorosára nőtt.

Megújult a Story Tv weboldala
Június 1-jétől megváltozott a Story Tv weblapja, a www.storytv.hu. A csatorna magazinszerű, igényes, a korábbinál bővebb tartalmat kínáló oldalt kívánt létrehozni, amely a közeljövőben lehetővé teszi egyebek mellett a Story Tv saját gyártású műsorainak elérését. A weboldal fejlesztését a tévécsatorna partnere, a Quatra.Net Kft. végezte.

Ügynökségek

Ügynökséget váltott a Henkel
Meghívásos tender keretében a Morpho Communicationst választotta kommunikációs partnerének a Henkel Magyarország. Az ügynökség vállalati kommunikációs feladatokat lát el és felel a megbízó művészeti pályázatáért, az Art.Awardért. Az együttműködés egy évre szól.

Tarolt az ACG.Hey
Az ACG.Hey Reklámügynökség lett az idei év kommunikációs ügynöksége. A címet két arany, három ezüst és két bronz díjjal érdemelte ki a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének immár tizedik éve megrendezett kreatív versenyén, az Arany Pengén.

Adaptive-val az Ötvenentúl.hu
Stratégiai együttműködést kötött a legnagyobb független online sales house és az ötven feletti internetezőket megcélzó webmagazin, így júniustól az Adaptive Media látja el az Ötvenentúl.hu kizárólagos médiaügynökségi képviseletét. A portál az ötvenes korosztály egészségmegőrzéssel kapcsolatos ismereteinek bővítését tekinti fő célkitűzésének, de lehetőséget nyújt az online közösségépítéshez, a társ-, illetve társaságkereséshez is.

Kampányol az MPL
„I love my boss” szlogennel indult májusban a Magyar Posta Logisztikai (MPL) területéhez tartozó EMS gyorsposta szolgáltatásokat népszerűsítő teaser¬kampány, amely elsődlegesen a titkárnőket és a recepciósokat célozta meg. A teaserszakasz gerincét a www.ilovemyboss.hu site adta, amely a főnök témával foglalkozott. A kampányt a HD Group készítette, amely tenderen nyerte el a megbízást.

Karrier

Nagy Bálint távozik a Vodafone-tól
Június végén távozik a Vodafone kommunikációs igazgatói posztjáról Nagy Bálint. A szakember 2008 januárjától töltötte be a pozíciót, hatáskörébe a vállalat külső és belső kommunikációja, a szponzorálás, az adományozás és a CSR-terület tartozott. Tevékenységének eredményeként a Vodafone jelentős szakmai sikereket könyvelhetett el, többek közt elnyerte a 2008-as év CSR Díját a Top 200 vállalat közül, és négy évre a vízilabda-szövetség főszponzora lett.
Nagy Bálint 2009. július 1-jével az International Business School (IBS) marketingtanszékének lesz a vezetője. Utódjának keresése folyamatban van.

Erősít a Hill and Knowlton
Göllner András főtanácsadóként csatlakozott a Hill and Knowlton kommunikációs tanácsadó vállalat budapesti leányvállalatához. A szakember a hazai cég kiemelt ügyfeleiért lesz felelős, emellett a helyi ügyvezető, Lakatos Zsófia munkáját is segíti majd.
A magyarországi születésű, kanadai-magyar kettős állampolgárságú Göllner közel két évtizedig Észak-Amerikában és Nyugat-Európában egyetemi tanárként, illetve stratégiai kommunikációs tanácsadóként tevékenykedett. Már korábban is volt kapcsolata az ügynökséggel, hiszen 1991-ben ügyvezetőként megnyitotta a cég budapesti irodáját, amelyet 1996-ig vezetett. Az évek során számos multinacionális társaság és elismert márka stratégiai kommunikációjának alakításában vállalt fontos szerepet, ügyfelei között olyan vállalatok voltak, mint az Auchan, a Citi Corp, a General Electric, az HBO, a Heinz, az IBM, a Mars, a PanTel, a Pepsi-Cola vagy a Whirlpool. Alapító-főtitkára volt a Magyar Elektronikus Média Tanácsnak.

Elbocsátások a TV2-nél
A nyolc éve indult Aktív megszűnése érinti az aktuális műsorok szerkesztőségét, így több Aktív-szerkesztő és Szörényi Péter, a Mokka főszerkesztője is távozik a csatornától. Az Index információi szerint azért őt menesztették a négy, Interaktívnál dolgozó főszerkesztő közül, mert ezzel a műsorral volt a legtöbb gond.
A jövőben az aktuális műsorok vezető szerkesztője, Hadas Krisztina felügyeli a Mokka szerkesztőségének munkáját.
Megmarad azonban az Aktív Extra, amely a csatorna június 15-étől induló nyári műsorrendjében kétszer is bővített kiadással jelentkezik majd esténként Czippán Anettel. Az Aktívot Váczi Gergővel váltásban vezető Somogyi Zoltán képernyőn való szerepléséről a későbbiekben dönt a TV2 vezetősége. Váczi Gergő már kapott új feladatot, ősztől a visszatérő Magellánt vezeti.

Előléptetés a Bonus Partynál
Vigh Anita lett a rendezvényszervezéssel foglalkozó Bonus Party Ser¬vice ügyfélkapcsolati igazgatója. A pozíció tavaly üresedett meg, amikor az addigi vezetőt, Németh Nikolettát a cég ügyvezetőjévé nevezték ki. Feladatait már akkor átvette Vigh Anita, igaz, csak helyettesként, az igazgatói kinevezésre csak most került sor. Munkakörébe a partnerekkel való kapcsolattartás mellett a rendezvényszervezők munkájának segítése, illetve a cég marketingstratégiájának kidolgozása és kivitelezése tartozik.
A szakember két éve csatlakozott a Bonus Party Service csapatához.

Új csoportvezetővel az Extreme
Májustól Bende-Koó Bence foglalhatta el a rendezvényigazgatóvá kinevezett Kovács Kriszta megüresedett csoportvezetői székét az Extreme Rendezvényügynökségnél. A BGF-KVIFK-n végzett Bende-Koó Bence több mint két éve dolgozik az ügynökségnél, ahol korábban rendezvénymenedzserként tevékenykedett.

Bővült a Sensation csapata
Kató Noémi személyében májustól új event manager erősíti a Sensation rendezvényszervezői csapatát. A szakember korábban a Confhotel csoportnál, illetve a Nexus Reklámügynökségnél is hasonló pozícióban tevékenykedett, olyan ügyfelekkel dolgozott együtt, mint a Sara Lee, a Shell, a GSK, az OMD, az Erste, a Zwack vagy az Imperial Tobacco.

HR-vezetőt cserél a Pannon
Június 2-ától Anne Birgitte Kverum a Pannon új humánerőforrás vezérigazgató-helyettese. A vezető Kőnig Róbertet váltja a tisztségben, aki a Pannonnál töltött közel 15 év után a Telenor csoporton belül folytatja pályafutását.
Anne Birgitte Kverum 1995-ben, a Telenor Media HR vezérigaz¬gató-helyetteseként csatlakozott a távközlési vállalathoz, majd a Telenor Mobil és a Telenor Privat HR-igaz¬ga-tóságának vezetője lett. 2000-től alelnökként a Telenor Mobile Communications People & Future csapatát irányította, az idén júniusban pedig a People Development vezetői posztjáról érkezik a Pannonhoz. A Telenort megelőzően Norvégia legnagyobb márkás fogyasztási cikkeket forgalmazó vállalatánál, az Orklánál volt vezető pozícióban.
Kőnig Róbert 2005-től töltötte be a Pannon HR vezérigazgató-helyettesi posztját. A szakember a távközlési cég anyavállalatánál, a Telenornál folytatja pályafutását regionális HR-üzleti partnerként.

Marketingigazgatóval a DBH Group
Stratégiai marketingigazgatóval erősíti csapatát a holland-magyar DBH Group, amely infrastruktúrát (szolgáltatott irodák és szolgáltatott ipari létesítmények), valamint erre épülő üzleti szolgáltatásokat biztosít kis- és középvállalatoknak pénzügyi, üzleti adminisztrációs, projektmenedzsment- és HR-területeken. Sztankó Attila áprilisban csatlakozott a DBH Group menedzsmentjéhez, feladata a cégcsoport marketingstratégiai folyamatainak kidolgozása és végrehajtása.
A szakember a Budapest Banktól érkezett a DBH Grouphoz, korábban a Neckermann Magyarország Kft. kontrollingvezetője volt.

Változás a Hewittnél
Június 1-jétől Balázs György vette át a globális humánerőforrás-tanácsadással és -kiszervezéssel foglalkozó Hewitt Associates magyarországi irodájának első számú vezetői pozícióját Csépai Martintól, aki megtartva ügyvezetői szerepét, és továbbra is részt vesz a hazai képviselet stratégiai irányításában.
Balázs György 2008-ban, a magyar tanácsadási üzletág vezetőjeként csatlakozott a Hewitthoz. Az ügyfélkapcsolatok fenntartása és fejlesztése, valamint projektek végrehajtása mellett a tanácsadói csapat irányítása is feladatai közé tartozott. Az új pozíció a teljes magyarországi működés koordinálását jelenti, emellett a szakember továbbra is ellátja a tanácsadási üzletág vezetői teendőit.
Csépai Martin a Hewitt stratégiai irányításában való részvétel mellett a továbbiakban a kapcsolattartásra és projektek végrehajtására helyezi a hangsúlyt a helyi és nemzetközi ügyfelekkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik