Üzleti tippek

Az infrastruktúrára panaszkodnak a vállalkozások

admin
admin

2009. 05. 29. 13:46

A világ vállalati vezetői szerint az infrastrukturális beruházások jelenlegi szintje nem segíti elő az üzleti növekedést, annak ellenére, hogy elemzők becslései szerint 2015-ig világszerte évente kétbillió dollárt költenek majd infrastruktúrára.

A KPMG megbízásából az Economist Intelligence Unit által készített nemzetközi felmérésben megkérdezett 325 felső szintű vezető 77 százaléka úgy véli, az infrastrukturális beruházások jelenlegi szintje nem elegendő szervezeteik hosszú távú növekedésének fenntartásához.

Az ilyen irányú aggodalmak leginkább Kelet- Európában (az üzleti vezetők 89 százalékánál) és az ázsiai-csendes-óceáni térségben (a vezetők 84 százalékánál) a legerősebbek, de a fejlett piacokon is magas az aggályukat kifejezők aránya.

Nő az infrastruktúra jelentősége

A tanulmány szerint a válaszadók túlnyomó többsége (80 százaléka) vélekedik úgy, hogy az elkövetkező öt évben az infrastruktúra még fontosabb lesz vállalkozásuk számára. Míg az infrastruktúra jelentőségét az ázsiai-csendes-óceáni térségben ítélték a legnagyobbnak (87 százalékkal), de a Közel-Kelet, Afrika, Latin-Amerika és Kelet-Európa mellett az USA is abba a csoportba tartozik, ahol a válaszadók több mint 80 százaléka gondolja úgy, hogy az öt év során egyre fontosabbá válik az infrastruktúra. Nyugat-Európában ez a szám 63 százalék.

Vállalkozásokat vonz a jól kiépített infrastruktúra

A megkérdezett vezetők túlnyomó többsége (90 százaléka) mondta azt, hogy az infrastruktúra rendelkezésre állása és minősége hatással van arra, hová telepítik üzleti tevékenységüket.

Várnai Éva, a KPMG üzleti tanácsadás részlegének partnere szerint az uniós támogatások esetében is korreláció fedezhető fel a fejlett infrastruktúra és az elnyert pályázatok között. Sajnos Magyarországon problémát jelent, hogy sok esetben lassan haladnak a kormányzati intézkedések, nem nyújtunk be minden pályázatot időben.

Várnai Éva úgy véli, égető szükség van infrastrukturális beruházásokra: amellett, hogy a fejlett infrastruktúra vállalkozásokat vonz, munkahelyeket teremt és adóbevételt termel, az is felismert tény, hogy korrekt irányítás mellett az infrastrukturális munka gazdasági ösztönző is lehet.

Együttműködés a magánszektorral

A vezetők 80 százaléka úgy véli, hogy a kormányoknak nagyobb mértékben együtt kell működniük a magánszektorral az infrastrukturális fejlesztések finanszírozása terén. Az USA-ban és Nyugat-Európában megkérdezett vezetők csaknem háromnegyede aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a szűkös gazdasági körülmények és a kormányok előtt álló kihívások együttesen megakadályozzák az infrastruktúra szükséges fejlesztését – jegyezte meg a szakértő.

A KPMG felmérése szerint világszerte és minden régióban az úthálózat és az energiatermelés a legsürgetőbb infrastrukturális szükséglet. A vezetők kétharmada (66 százaléka) nyilatkozott úgy, hogy mind a szállítási, mind az energiaellátási infrastruktúra növeli vállalkozásuk működési költségeit.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 2015. március 16.
Farkas Flórián, a Fidesz képviselõje az Országgyûlés plenáris ülésén 2015. március 16-án.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Farkas Flórián tényleg „ment a lecsóba”

FC Porto coach Jose Mourinho smiles during his press conference, 25 May 2004 at the press center of the the Arena AufSchalke stadium in the western town of Gelsenkirchen, one day before the Champions' League footbal final opposing French AS Monaco football team to Portugal's FC Porto.     AFP PHOTO  MIGUEL RIOPA (Photo by MIGUEL RIOPA / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.