Üzleti tippek

Fodor: 15-17 milliárdot hoz a vagyonadó

A vagyonadó bevezetésétől 15-17 milliárd forintnyi bevétel várható jövőre - mondta Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke kedden a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.

Bajnai Gordon kormányfő nemrégiben – időpont megjelölése nélkül – úgy nyilatkozott, hogy becslése szerint a vagyonadó bevezetéséből 40-50 milliárd forint bevétele lesz a költségvetésnek, amelynek „minden fillérét” a személyi jövedelemadó csökkentésére fordítják.

Fodor Gábor a két összeg közötti nagyságrendi eltérésre utalva hangsúlyozta, hogy ő a jövő évi bevételről beszélt, ami az új adó bevezetésének időpontjától számítva csak egy féléves bevétel lesz. A vagyonadótól várt teljes bevétel csak 2011-ben várható – tette hozzá. Az új adónem a liberális párt elnöke szerint csak 2010 júliusától lépne hatályba, tehát bevételek is csak ettől az időponttól várhatóak.

Fodor Gábor elismerte, hogy „a vagyonadóval jelen pillanatban még alkotmányossági aggályok is felvethetők”, de az SZDSZ az ingatlanadót mindenképpen igazságossági kérdésnek tartja, a közteherviselés igazságosabbá tétele egy eszközének. „A vagyonadó is lehet ilyen egyébiránt, de a részleteken nyilván finomítani kell” – tette hozzá, megjegyezve, hogy ha olyan lesz, ami vállalható, támogatni fogják.

A pártelnök kedden találkozik Bajnai Gordonnal. „Többek között ma azért is találkozom a miniszterelnök úrral, mert kíváncsi vagyok az ő álláspontjára ebben az ügyben, illetve az ő számításaira.”

A megbeszélésen, Fodor Gábor közlése szerint, szó lesz még a romák helyzetéről, és a „környezettudatossággal kapcsolatos koncepciót” is szeretné felvetni Bajnai Gordonnak.

Címkék: adó

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.