Üzleti tippek

Az értékelés szempontjai

admin
admin

2009. 05. 26. 16:00

A Marketing&Media Az 50 legbefolyásosabb ember a magyar médiaiparban rangsora a lap szerkesztőbizottságából és meghatározó újságíróiból álló zsűri szavazatai alapján készült el, az idén április-májusban.

Fontosnak tartjuk előrebocsátani, hogy a szerkesztőbizottság tagjai értelemszerűen nem pontozták saját magukat, cégük más vezető munkatársait, valamint tulajdonosait sem.

Ezúttal is azokat a személyeket kerestük, akik az iparág szempontjából meghatározók, nem pedig celebritások. A rangsorba az idén is bekerültek a vezető médiavállalatok irányítói, a médiatulajdonosok, a meghatározó ügynökségek első emberei, a nagy cégek marketingigazgatói, illetve az ismert médiumok főszerkesztői.

A rangsor most is két forduló eredményei alapján állt össze. Az első körben a zsűritagok ajánlásai alapján elkészítettünk egy bő, közel 100 fős listát, ami még csak egy felsorolás (nem rangsor) volt azokról, akikről azt gondoltuk, hogy a magyar médiaipar legbefolyásosabb emberei közé tartoznak.

Ezt követően 1-től 10-ig terjedő skálán szavazott a zsűri az egyes személyekre, mégpedig a tavalyi három helyett négy szempont alapján. Azt vizsgáltuk, hogy elfoglalt pozíciójuk vagy tulajdonosi szerepük révén milyen nagyságú pénz mozgását befolyásolják, véleményük mennyire hat a médiaipar trendjeire és mennyire hosszú ideje vannak a médiaipar szempontjából meghatározó pozícióban. Az új, negyedik szempontnál azt vettük figyelembe, hogy az elmúlt évben milyen fontos, lényegi változás (kinevezés, előléptetés, munkahely elhagyása, nyugdíjazás) befolyásolta karrierjüket. A fent említett szempontokkal ellentétben, ebben az esetben –5-től +5-ig terjedő skálán lehetett voksolni. A végleges rangsort az összeadott pontszámok és az adott személyt pontozók hányadosa alapján állítottuk fel.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.