Üzleti tippek

Harmadával csökkent a K&H eredménye

A K&H Csoport 2009 első negyedévében 5,9 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, 37,3 százalékkal kevesebbet, mint tavaly - jelentette be Marko Voljc vezérigazgató.

A konszolidált, nem auditált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján elkészített jelentés szerint az eredmény visszaesését nagyrészt az indokolja, hogy a bank 10,6 milliárd forinttal növelte céltartalékait 2009 első három hónapjában – mondta Marko Voljc. Tavaly ugyanebben az időszakban 0,7 milliárd forinttal csökkent a csoport céltartaléka.

A céltartalékképzés előtti működési eredmény 19,1 milliárd forint volt az első negyedévben, 33,5 százalékkal több, mint 2008 hasonló időszakában – húzta alá a vezérigazgató.

A működési bevételek 20,8 százalékkal 36,1 milliárd forintra nőttek, ezen belül a nettó kamatbevétel 59,9 százalékkal 24,3 milliárd forintra emelkedett. Csökkent ugyanakkor a nettó díjbevétel (13,5 százalékkal, 5,8 milliárd forintra), és a pénzügyi eszközök valós értéken való átértékelése is a tavalyinál 14,8 százalékkal kevesebb, 5,4 milliárd forint eredményt jelentett a csoportnak.

A működési költségek 9,1 százalékkal növekedtek a tavalyi szinthez képest, 2009 első három hónapjában 17 milliárd forintot tettek ki. A költség/bevétel arány 2008-hoz képest mintegy 5 százalékponttal 47,1 százalékra javult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik