Üzleti tippek

Kovács 15 százalékos áfát javasol

Az alapvető élelmiszerekre 15 százalékos áfa-kulcsot javasol Kovács László.

Az Európai Unió adó- és vámügyi biztosa az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti fórumán pénteken kifejtette: a az általános forgalmi adó tervezett 25 százalékra emelése mellett a magyar kormánynak célszerű lenne az alapvető élelmiszerek tekintetében 15 százalékos áfa-kulcsot bevezetnie.

A biztos emellett a személyi jövedelemadó és a társasági adó csökkentését is javasolta, mivel ez a lépés jelentősen javítaná a magyar adórendszer stabilitását, és hosszú távon csökkennének az adóterhek. Kovács László szerint az Európai Unió adóval kapcsolatos irányelveinek megfelelően a munka adóját csökkenteni, míg a fogyasztásét növelni kell.

Kovács László szerint ahhoz, hogy a költségvetésben pótolni tudják a kieső bevételeket, három dolgot lehet tenni: emelni kell a fogyasztást érintő adókat, valamint meg kell adóztatni a vagyont – elsősorban az ingatlanokat -, továbbá a környezetszennyezést.

A biztos kiemelte: már 2007-ben folytatott Gyurcsány Ferenccel és egyes adószakértőkkel konzultációkat a magyar adóreformról, azonban akkor Veres János akkori pénzügyminiszter az adócsökkentés ellen érvelt, mivel a magyar költségvetési hiány közelebb állt a 10 százalékhoz, mint a maastrichti kritériumként megszabott 3 százalékhoz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik