Üzleti tippek

Élő legenda

Csúcssebessége 70 km/h, átlagfogyasztása 7-8 kg zab/nap, teljesítménye: 1 lóerő. Ő Overdose, a magyar sportélet egyik legnagyobb büszkesége.

Több mint fél évszázada, 1956 óta nem volt példa arra, hogy a The New York Times címlapon foglalkozzon hazánkkal. Az április 19-i Hungária Nagydíj apropóján azonban „Visszatért a magyar szellem, lóháton” címmel címlapfotót és cikket közölt az amerikai napilap Overdose-ról, a brit születésű, szlovákiai tulajdonú, de magyar színekben versenyző lóról.

Pályafutását a szakértők Kincsem, a „csodakanca” életéhez hasonlítják, ami nem is csoda, hiszen eddig mind a 12 versenyén veretlen maradt, s tavaly decemberben a világranglista harmadik helyén állt, Európában pedig napjainkban a legjobb eredményeket felmutató ló. Jelenlegi becsült értéke körülbelül ötmillió euró, azaz mintegy másfél milliárd forint. Nem volt ez mindig így, Mikóczy Zoltán szlovákiai magyar nagyvállalkozó ugyanis – egyedüli licitálóként – mai értékéhez mérve nevetséges áron, mindössze 700 ezer forintért vásárolta meg egy árverésen az angliai Newmarketben.

A tulajdonos olyannyira nem gondolta komolyan, hogy rajta kívül senki nem teszi fel a kezét a liciten, hogy amikor csattant a kalapács, már el is könyvelte, hogy „nyakán maradt” az egyéves csődör. Ráadásul nem is túlságosan szép példány. Mikóczy szerint első ránézésre „csámpásnak” tűnt, az állat trénere pedig egyenesen a „rút kiskacsát” látta a furcsa mozgású lóban. Nagy sikereket nem jósoltak neki, mert annak ellenére, hogy pedigréje az 1600-as évekig visszavezethető, a szülei nem alakítottak túl nagyot. Az anyja életében mindössze egyszer versenyzett, akkor is csak nyolcadik lett és az apja sem volt egy felejthetetlen tehetség.

Miután Mikóczy hazavitte, sokáig nevet sem adtak neki. A szabályok szerint a csikót mindig az anyja nevének kezdőbetűje – jelen esetben Our Poppet – után kell elnevezni. A helyzet komolytalanságát mutatja, hogy a lehetőségek között állítólag az Oszama bin Laden név is felmerült, ám a tulajdonos kisebbik lánya az Overdose mellett döntött, amelynek jelentése: túladagolás. Mikóczy mindenképpen magyar színekben akarta versenyeztetni Over-dose-t, s mivel a lovak állampolgárságát az határozza meg, hogy hol tréningezik őket, ezért főhadiszállását a hazai Alagi Versenyló Tréningtelepre tették át.

Overdose teljesítményét még a legnagyobbak is elismerik, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a világ egyik legjobb zsokéjaként számon tartott Christophe Soumillon lovagolja az idén. A belga lovász azt nyilatkozta, hogy ilyen gyors lovon még életében nem ült, pedig a szakemberek szerint Overdose még közel sincs csúcsformában, teljesítménye körülbelül 60 százalékos. Noha „kezdő”, már igazi sztárallűrjei vannak, többek közt profin pózol a fotósoknak. Ebből baj még nem lett, abból viszont igen, hogy a szállítása során nem szeret 80 kilométeres sebességgel közlekedni. A lószállítóban kizárólag menetiránnyal szemben, 120-130-as tempóban hajlandó utazni, s ha a sofőr lassít, azonnal megérzi, olyankor pedig nyugtalan, rugdalózik.

Ma már nem kizárólag Mikóczy Zoltán a világhírű versenyló tulajdonosa. „Overdose jobb versenykörülményeinek biztosítása céljából szindikátusi megállapodásra került sor, így a ló közös tulajdonba került. A két szerződő partnerem, Czucz István és Mario Hoffmann szlovák állampolgár” – nyilatkozta nemrégiben Mikóczy, aki elmondta: a ló menedzselésével kapcsolatos döntések továbbra is nála maradnak, a megállapodás kizárólag a versenyló esetleges jövőbeli értékesítésének feltételeit rögzíti, tehát a két új társ lényegében csak opciós jogot szerzett.
Overdose-ra az idén még legalább hét világverseny vár, többek közt a lóversenysport csúcseseménye, az angliai King’s Stand Stakes, de Párizsban és Melbourne-ben is rajthoz áll majd. Feltéve, ha felgyógyul a lapzártánk idején összeszedett sérüléséből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik