Üzleti tippek

Magyar Telekom: kisebb bevétel és eredmény

A Magyar Telekom Nyrt. 21,5 milliárd forint nettó eredményt ért el az első negyedévben, ami 2,9 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi 22,2 milliárd forintnál. Az elemzők az első negyedévre 20,7 milliárd forint nyereséget vártak.

A konszolidált, nem auditált, a nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült eredménykimutatás szerint a társaságnak az első három hónapban 159,4 milliárd forint bevétele volt, 2 százalékkal kisebb mint tavaly ilyenkor. A cég a bázisénál rosszabb számokat részben a hang alapú bevételek, illetve a kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) csökkenésével magyarázta. Az első negyedévben az EBITDA 6,3 százalékkal, 64,6 milliárd forintra mérséklődött.

Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató elmondása szerint a gazdasági helyzet romlása ellenére nem változtatnak az idei évre vonatkozó célkitűzéseken. A bevételek csak kismértékben, éves szinten 1 százalékkal csökkennek, míg az EBITDA a bevezetett költségcsökkentési intézkedések hatására 1-2 százalékkal esik vissza. Beruházásra a tavalyival azonos összeget, 107,9 milliárd forintot költenek.

A csoport az idei évtől új struktúrában mutatja be magyarországi eredményeit, azaz az ügyfél szerinti szegmentálásra, lakossági-vállalati ügyfelekre helyezi a hangsúlyt a korábbi, az ügyfeleket kiszolgáló technológia, vezetékes-mobil helyett. A mobil bevételek enyhe csökkenése a T-Mobile Magyarország alacsonyabb hang alapú, valamint készülékértékesítési bevétele miatt következette be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik