Üzleti tippek

Vállalkozó diákok Magyarországon

Nem lehet elég korán kezdeni – vallják az országos diákvállalkozási programot koordináló alapítványnál.

Tizenhat éves vezérigazgatója van a Game Over Rt. néven – középiskolások által – alapított, tavaly őszi indulása óta 60 ezer forintos árbevételt realizáló cégnek. „A nyelvtanulást segítő labdás társasjátékunk és a cserélhető mágneses kitűzők forgalmazásából a május végi szegedi vásáron további 50 ezer forintnyi bevételre számítunk” – nyilatkozta lapunknak Sztripszky Hanna, a cég 16 éves, egyébként színházi rendezőnek készülő vezérigazgatója. A budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban működő vállalat a befolyó összegből osztalékot fizet a részvényeseknek (az iskola diákjainak és néhány szülőnek), és a dolgozók is kapnak majd valamennyi „fizetést”. A példásan prosperáló Game Over Rt. egyike a Junior Achievement Magyarország (JAM) nevű, országos diákvállalkozási programot koordináló alapítvány által mentorált cégeknek.

Piacszabályozás

A JAM a termékek körét előre meghatározza: a tiltólistán szerepelnek a friss élelmiszerek, a dohányáruk és a szeszes italok, de a szerzői jogot sértő és a szépségápolási termékek is. Az alapítvány ugyanakkor nyugtatömböt biztosít a különböző termékeket iskolai és helyi vásárokon vagy önkormányzatoknál árusító csapatoknak. S bár a diákvállalkozások valódi pénzforgalmat bonyolítanak, a tevékenységről az adóhatóság felé nincs jelentési kötelezettségük, mivel nem üzletszerűen, nyereségszerzésért, hanem oktatási céllal működnek, és tevékenységük egy éven belül lezárul – nyilatkozta az Üzlet & Sikernek Fodor Krisztina, a JAM pénzügyi vezetője. A bevételt a diákvállalkozások általában befizetik az iskolai alapítványba, vagy valamilyen iskolai tevékenységre, például (osztálykirándulásra) fordítják. A JAM programjában részt vevő fiatalok iskolai vállalkozást gründolnak, és önállóan működtetik azt – mentori, esetenként valódi üzletemberi segítséggel. Ez utóbbiból még kevés akad. „Magyarországon a cégek egyelőre nem karolják fel ezeket a próbálkozásokat, pedig külföldön szinte minden diákvállalkozás mellett van egy külső mentor egy-egy nagyobb cég komolyabb beosztású tagja, vezetője személyében” – mondta Fodor Krisztina.

Versenyfelügyelet

A JAM-es regisztrációt követően, a vállalkozás megalapítása után a 6–10 fős diákcsoportok szabadon választhatnak nevet és profilt, végezhetnek termelő vagy szolgáltató tevékenységet. Részvényeket bocsáthatnak ki a tőkét biztosítandó, megválasztják a vezetőket, és az alapító közgyűlésen lefektetik a vállalkozás működésének szabályait. A vezetők kijelölik a különböző munkafázisok felelőseit, illetve szükség esetén gondoskodnak a munkaerő-felvételről – mint a felnőtt világban. A tanév során pénzügyi beszámolót is kell készíteni, majd a tanév végén a JAM segítségével fel is kell számolni a céget – a szükséges dokumentáció leadásával. A JAM mindvégig mint felügyeleti szerv ellenőrzi tevékenységüket, adminisztrációjukat.

Az országban (a 2008/2009-es tanévben) 70–80 diákvállalkozás működik, ezek változó – maximum néhány százezer forintos – forgalmat bonyolítanak. Bevételeik többnyire a saját maguk által – sokszor hulladék feldolgozásával – készített dísztárgyak eladásából, illetve szolgáltatásokból származnak. Tavaly a szegedi Hídi vásár alkalmával megrendezett diákvállalkozók találkozóján a legnépszerűbb stand az volt, amelynél száz forintért frizuravariációkat terveztek a kuncsaftoknak.

JAW

10–18 éves fiatalok részvételével 1963 óta működik a
diákvállalkozásokat szervező és működtető Junior Achievement Worldwide
(JAW), melynek programjaiban alapítása óta Európa-szerte több mint 800
000 fiatal vett részt. A JAW magyarországi szervezete 16 éve szervez
hasonló, gyakorlati üzleti ismeretek megszerzését segítő programokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik