Üzleti tippek

Tímár-sztori

A fegyelem, a visszaforgatott nyereség és a rendszeresen felismert lehetőségek vezettek a Tímár Vaskereskedelmi Kft. fejlődéséhez, amelynek tulajdonosa az idei évtől újabb céget is vezet.

Tímár József, a kft. ügyvezető-tulajdonosa irodájában mintha sosem dolgozna senki. Az ügyvezető munkaruhában huppan le a tárgyalóasztal mellé helyezett egyik székre, és tréfálkozva mondja, hogy talán bérbe kellene adnia a helyiséget, mert olyan ritkán tartózkodik benne. Az új fóti telephely építkezésén ha kell, a markológépen dolgozik, szívesen veszi kézbe az új anyagokat, szerszámokat, és szeret mindig a munka helyszínén lenni. A „Tímár-vasker” árbevétele tavaly több mint 4 milliárd forintra rúgott. Az idei évtől az Egyesült Acél Kft. díszkovácsoló üzemében is ellátja az ügyvezetői teendőket. A két cégnél összesen 100 ember dolgozik a keze alatt.

Indul a vállalkozás

Úttörővasutas volt, onnan került vasútforgalmi szakközépiskolába, majd a MÁV Tisztképző Intézetébe. Mégsem csapta meg a mozdony füstje. Mindössze egy év elteltével felismerte, hogy a Magyar Államvasutak hamarosan hanyatlásnak indul. Nehéz döntést hozott, szakmát váltott. A TSZKER-nél sertésfelvásárlóként dolgozott, de az a munka megszűnt, ezért kényszervállalkozó lett.

Édesanyja sugallatára, aki régóta foglalkozott vaskereskedelemmel, acéláru- és építőanyag-kereskedelembe vágott. Induló vagyona egy teherautó, 500 ezer forint készpénz és egy üzenetrögzítő volt. Az első telephelyet egy üzleti társsal nyitotta meg Mogyoródon 1991-ben. „Annak ellenére, hogy abban az időszakban áruhiány volt, a piacon szép eredményeket sikerült elérnünk – mondja. – Közös lónak túros a háta” – hivatkozik a népi bölcsességre, hogy miért vált külön üzleti társától. Egyéni vállalkozóként 1994-ben Fóton – a cég mostani központjától 500 méterre – vásárolta meg a hosszú ideig központi telephelyként működő ingatlant. Itt kizárólag vasanyag-kereskedelemmel foglalkozott – két alkalmazottal. A vállalkozás olyan lendületesen fejlődött, hogy 1996-ban az akkor már a beszállítóknál és a gyárakban is jól ismert Tímár néven Vaskereskedelmi Kft.-t alapított. „Ebben az időszakban kizárólag én foglalkoztam az áru beszerzésével és a vásárlóknak adott árajánlatokkal, valamint az értékesítéssel” – emlékszik a hőskorra.

Többféle tevékenység

Bérelt területen, Solymáron 1998-ban nyílt meg a cég második telephelye, amely helyén később az önkormányzat utat épített, ezért az a telephely megszűnt. Aztán 0,6 hektáros területet vásároltak a pilisvörösvári ipari parkban, 2005-ben pedig egy minden igényt kielégítő, európai színvonalú, 1000 négyzetméteres csarnokot, valamint 400 négyzetméteres áruházat és raktárt építettek. Ezzel lezárult az a korszak, amikor a cég hozott létre telepeket. Ezt követően már működő, de az előző tulajdonos által gazdaságtalanul működtetett vastelepeket vásároltak fel. 2001-ben a Dunaferr üzlethálózatának szadai, 2004-ben az Egyesült Acél Kft. érdi, 2005-ben szintén az Egyesült Acél Kft. budakeszi, 2006-ban a Polivas Kft. vecsési telepe lett a Tímár Vaskereskedelmi Kft. terjeszkedésének „áldozata”. Megszerzésük és áruval való feltöltésük banki hitelek felvételét kívánta meg, amelynek összege jelenleg másfél milliárd forintra rúg. A fejlesztések során a vaskereskedelem mellett felvállalták az építőanyag-forgalmazást, kialakították a műszaki üzletágat.

A központi, fóti telephelyet már réges-régen kinőtték, de sok telephellyel bővítették a céget, ezért nem maradt erejük a helyi fejlesztésre. 2007–2008-ban aztán 2,4 hektáros területet vettek Fót határában, ahol mostanra építőanyag-csarnokot, egy közel háromezer négyzetméteres vasanyagraktárt híddarukkal, 1000 négyzetméteren műszaki kisáruházat és központi irodákat alakítottak ki. Az építkezés összege nettó 800 millió forintra rúg. „Amikor megvalósíthatósági tanulmányt készítettünk a finanszírozó banknak, 44 százalékos önerőt tudtunk felajánlani a szokásos 20–25 százalékkal szemben” – mondja büszkén Tímár József.

Európai uniós pályázat segítségével 300 000 euróba kerülő betonacél-megmunkáló gépsort vesznek majd. Két éven belül egy csarnokot kell építeniük, mert csak akkor vásárolhatják meg a gépsort, és ez után kaphatják meg a 30 százalékos, vissza nem térítendő támogatást. A 165 millió forintos csomag keretében a betonacél-megmunkáló gépsoron kívül híddarukat, homlokrakodókat, targoncákat, hídmérleget is beszereznek.

Józan paraszti ész

A cég alapítójának eleinte az volt a célja, hogy a családjának, illetve egy-két kollégájának megélhetést tudjon biztosítani. „Amikor többen voltunk, és rövid időre visszaesett a kereslet, szociális érzékenységem miatt nehezen tudtam volna elviselni, ha valakit el kellett volna küldenem. Rendes embert különben is nehéz találni” – magyarázza Tímár József, hogy miért talált ki mindig valami új tevékenységet annak érdekében, hogy ne kelljen kollégáitól megválnia. Amikor pedig beindult az új üzletág, és a régi is lendületet vett, azért kellett új embereket felvenni, mert jól ment az üzlet. Az egyik munkatárs hozta a feleségét, a másik a barátját, a harmadik a komáját. A hangulat családias, de ezzel senki sem él vissza, sőt a tulajdonos határozottságának köszönhetően vasfegyelem uralkodik a vállalkozásnál.

Az egyszemélyes vezetést 2004-ben váltották fel a különféle posztokra kinevezett felső vezetők. Tímár József nem álláshirdetéssel, az „utcáról” vette fel őket, hanem józan paraszti ésszel megáldott, középiskolát végzett, de a cégnél már jó tíz éve bizonyító kollégákat szemelt ki erre a célra. Így lett a kereskedelmi végzettségű sofőrből kereskedelmi igazgató, az autószerelő, szakközépiskolát végzett sofőrből műszaki igazgató. A mindenesként kezdő, nagyon precíz és időközben mérlegképes könyvelői végzettséget szerzett kolléganőt gazdasági vezetőnek nevezte ki. Középvezetői posztokra szintén régóta ott dolgozókat emelt ki, és büszke arra, hogy a fizikai dolgozók nagy része is érettségizett, illetve jól képzett szakember.

Válság halasztó hatállyal

Műszaki szakáruház a hat telephely közül korábban csak négyben működött. Tavaly decemberben megnyílt a fóti, idén májusban pedig Budakeszin is árusítani kezdtek Hitachi és Makita kéziszerszámokat, Fischer rögzítéstechnikát és Reiser csavarokat. Ezek a beruházások remélhetőleg elegendőek lesznek ahhoz, hogy szinten tartsák a céget, vagy minimális visszaeséssel átvészeljék a gazdasági válságot. A további tervek megvalósítását így későbbre halasztják, hiszen az új fóti telephelyen egy kétszintes, 3000 négyzetméteres, bérbeadásra szánt épületegyüttest, míg Budakeszi határában egy új telephelyet szerettek volna kialakítani.

Távlati céljuk, hogy tíz éven belül mind a hat telephelyük olyan színvonalú legyen, mint a fóti. Hogy ez a tervezett időre megvalósul-e, Tímár József szerint nem rajtuk múlik.

Tímár József

46 éves. A MÁV Tisztképző Intézetben végzett 1986-ban, majd egy év
múlva munkahelyet váltott. Először a TSZKER-nél sertésfelvásárlóként
dolgozott. 1991-től egyéni vállalkozó, 1996-ben megalapította a Tímár
Vaskereskedelmi Kft.-t, amelynek egyedüli tulajdonosa. 2009. januártól
az Egyesült Acél Kft. ügyvezetője is.

Párjával, Juliannával él. Egy 19 éves fiú, Balázs és egy 16 éves leány, Zsófia édesapja.

Hobbija a sport.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik