Gyakorlati képzéssel folytatódott az ITD Hungary Befektetésbarát Önkormányzatok Programja. A Magyarország mellett voksoló világcégek vezetői azt ismertették a szemináriumon, hogy milyen szempontok játszottak szerepet a döntésük meghozatalában.
A gazdasági és földrajzi adottságokon túl, egyéb tényezők is befolyásolják a befektetőket döntésük meghozatalában: ilyen például a gyors reagálás; hogy kap-e állandó tárgyalópartnert a befektető; vagy, hogy a szakhatóságok kellően felkészültek-e – mondta el a rendezvényen előadást tartó Modine magyarországi igazgatója, Szakács Géza.
A jelenlegi gazdasági helyzetben az eddigieknél is fontosabb, hogy a magyarországi települések felkészültek legyenek a hazai és nemzetközi beruházások fogadására, illetve a már letelepült befektetések megtartására – hívta fel rá a figyelmet az ITD Hungary közleményében.