Üzleti tippek

A TV2-nél a Bajnokok Ligája

A sportadók mellett a nagy kereskedelmi tévék is komoly versenyt futottak a Bajnokok Ligája sugárzási jogaiért. A jövőben az MTV helyett a TV2 közvetítheti a legrangosabb európai kupasorozat mérkőzéseit.

Rekordnézőszámot ért el február elején az amerikaifutball-bajnokság döntője, a Super Bowl. A NBC által a vasárnap esti főműsoridőben közvetített sporteseménynek voltak olyan percei, amikor egyszerre 151 millió ember kísérte figyelemmel a meccset. A válság ellenére a hirdetőktől is kiemelkedően magas összeg, 206 millió dollár folyt be a televízió kasszájába.

Ennek fényében meglepő volt az NBC pár héttel ezelőtti bejelentése, amelyben elismerték, hogy 45 millió dollárt buktak a közvetítésen. A csatorna a közvetítési jog jelentős emelkedésére kente a fiaskót.

A sportjogok drágulása nemcsak amerikai, hanem világjelenség. Idehaza erre még rá is tesz egy lapáttal a gyenge forint és az, hogy ezen a kis piacon hat sportcsatorna és három-négy általános tematikájú televízió is versenyben van a kapósabb sportközvetítésekért.

3 év a TV2-őn

2009. augusztus végétől három éves megállapodás keretében sugározza a Bajnokok Ligája mérkőzéseit a TV2. Keddenként élőben láthatják a legjobb meccseket a focirajongók, összesen 18 mérkőzést, utána pedig a többi mérkőzés összefoglalóját. A csatorna közvetíti élőben az UEFA Bajnokok Ligája döntőjét, az UEFA Szuper Kupát mindegyik szezonban, és itt lesz látható az UEFA Bajnokok Ligája magazin is minden hétvégén.

Az erős verseny ellenére az idei MotoGP nyitófutamáról majdnem lemaradtak a magyar nézők, miután a Magyar Televízió (MTV) a szűkös anyagi lehetőségei miatt nem tudta kifizetni a közvetítési díjat a spanyol jogtulajdonosnak. A Dorna nevű cég végül jobb híján ingyen adta az első futamot az MTV-nek, majd később kedvezményes áron megállapodtak a teljes szezon közvetítéséről.

Az MTV mázlija valószínűleg az volt, hogy a Dorna ettől az évtől kezdve a nemzeti televíziókat preferálja. A spanyolok úgy kalkulálnak, hogy jobban megéri nekik az egyes országok televízióinak külön-külön, kizárólagos joggal értékesíteni a versenyek közvetítési jogait, mint egyben, a futamokat évek óta közvetítő páneurópai Eurosportnak. Utóbbi ezért – a háromszorosára emelkedett közvetítési díj láttán – nem egész Európára, hanem csak Nagy-Britanniára vonatkozóan vásárolta meg a jogokat.

Sportjogból tévé

Minden közvetítésnél azért nem lesz ekkora szerencséje a köztévének, a Bajnokok Ligájának (BL) meccsei például augusztustól már biztosan nem lesznek láthatók az MTV-n, ugyanis a magas ár miatt kénytelenek voltak kiszállni a közvetítési jogért folyó licitből. „Talán az lehetne a megoldás, ha a televíziók megosztanák egymás között a sportjogokat, mert akkor nem szöknének fel ennyire az árak” – kommentálta lapunknak a történteket Schulek Csaba, az MTV sportfőszerkesztője.

A BL amúgy érdekes vándorutat járt be. A Viasat Hungária 2003-ban happolta el a közvetítési jogokat az MTV, Sport1 párostól. 2006-ban az MTV visszaszerezte a meccsek jogát, igaz, csak az úgynevezett „első csomagot”. Ez azt jelentette, hogy a köztévé mazsolázhatta ki a meccsek közül, hogy mit szeretne közvetíteni. A második csomag a „maradék” mérkőzésekre vonatkozott, ezt megvette a Viasat.

A kereskedelmi televízió előbb a Viasat3-on adta le a közvetítéseket, majd tavaly év elején TV6 néven új csatornát gründolt, és ősszel átpasszolta ennek a BL-meccseket, mondván, hogy ezt a csatornát szánják a férfinézőknek.
Ennél azonban valószínűleg fontosabb szempont volt, hogy a közvetítési joggal kistafírozott televíziót könnyebb volt eladni a kábel-, műholdas és IPTv-szolgáltatóknak.

A sportközvetítési jogok zsarolási potenciálként való alkalmazásának már-már hagyománya van a magyar piacon. Nagy-Britanniában készült egy felmérés, amelyből kiderült, hogy a kábeles és műholdas szolgáltatásokra az előfizetők 65 százaléka a sportprogramok miatt fizet elő, míg egy spanyol kutatás szerint náluk ez az arány 85 százalékos. Becslések szerint a sportprogramok 80 százalékát a labdarúgás teszi ki, ezekért folynak a legnagyobb harcok. Magyarán, ha egy elkötelezett focidrukkert az fenyeget, hogy nem nézheti a kedvenc bajnokságát, akkor akár szolgáltatót is hajlandó váltani.

Magyarországon ezt először az RTL Klub, IKO páros használta ki. Az MTV ajánlatát felüllicitálva – akkori becslések szerint egymilliárd forint körüli összegért – az RTL Klub szerezte meg a 2006-os labdarúgó-világbajnokság közvetítési jogát. Nem sokkal ezután az IKO Kábeltévé bejelentette, hogy SportKlub néven új csatornát indít, és az RTL megosztja velük a világbajnokság jó néhány meccsét. A két kábelszövetség komoly ellenállásának dacára az IKO fél év alatt – a vb kezdetéig – 800 ezer háztartásba juttatta el az induló csatornát. Egy év múlva, 2007-ben az Eurosport szinte ugyanezt eljátszotta. Megszerezték az angol Premier League közvetítési jogait, majd bejelentették, hogy az akkoriban nálunk még szinte sehol sem elérhető Eurosport2-n lesznek láthatók a meccsek.

Felbukkant a TV2

Mindezek fényében érthető, hogy nagy nyüzsgés volt az augusztusban lejáró Bajnokok Ligája jogai körül. A televízióknak április 14-ig kellett megtenni az ajánlatukat az UEFA-nak, az eredményhirdetés a napokban zajlott. Ahogy említettük, az MTV nem indult a jogokért, viszont információink szerint a pályázók között volt a Viasat Hungária, az RTL Klub, Cool Tv, SportKlub hármas, a TV2 és a Sport Tv.

DigiTv-s sportadó

Az Index információ szerint a BL fennmaradó 12-14 meccsének sugárzási jogát a DigiTv szerezte meg, amely várhatóan sportcsa- tornát épít a BL-meccsek köré.

A felsorolásból a TV2 neve az igazán meglepő, a csatorna ugyanis hosszú éveken át nem érdeklődött a sportjogok iránt. Ebben szerepet játszhatott, hogy az előző menedzsment az RTL-nél kissé nőiesebb irányba pozicionálta a csatornát. „Abban hiszek, hogy sport nélkül nincs piacvezető televízió” – ezt már Gyöngyössy Bence, a TV2 programigazgatója nyilatkozta lapunknak, nem sokkal tavalyi kinevezése után. A csatornának tehát egy új nézői kör elérése a célja, és imázsépítés szempontjából fontos lenne a focimeccsek megszerzése.

Az RTL Klub már 2006-ban is pályázott a jogokért, nyilván nekik már csak azért is jól jönne a BL-közvetítés, hogy ne a fő konkurensnél landoljanak a meccsek. Pláne, hogy a hozzájuk ezer szállal kötődő SportKlubot is erősíthetnék ezzel, ahogy annak idején a futball-világbajnokság esetén is tették, vagy teszik most is a Forma–1-nél. De az RTL Klubnak nem sikerült megszereznie a jogokat, lapzárta után érkezett a hír, a jövőben a TV2 sugározhatja a mérkőzéseket három éven át. (Lásd keretes részek)

Sokat érő gólok

A Viasatnak a TV6 miatt jönne jól a Bajnokok Ligájára szóló szerződésük meghosszabbítása, a csatornát a nagyobb kábeltársaságok közül ugyanis még nem sikerült betuszkolniuk a UPC kínálatába. A kábelen és műholdon együttesen közel 900 ezer háztartást elérő UPC-nél állítólag kivárják azt, hogy a Viasat újra meg tudja-e szerezni a BL-jogokat. Amennyiben nem, akkor megszűnik, vagy legalábbis csökken a nyomás az előfizetőik részéről az iránt, hogy felvegyék a csatornakínálatba a TV6-ot. Ellenkező esetben viszont a Viasat lesz tárgyalási pozícióban.

A Sport Tv-nek is komoly motivációja van, az elmúlt időszakban ugyanis kezd a fejükre nőni a SportKlub. Áprilisban már volt olyan hét, amikor a 18–49 év közötti férfiak körében a SportKlub volt a legnézettebb sportcsatorna. Egyébként úgy tudjuk, hogy a kábeles, műholdas, IPTv-szolgáltatóknak a Sport Tv két csatornájáért kell a legmagasabb havi díjat fizetniük, nagyságrendileg 100 és 200 forint közötti összeget. Az Eurosport ára 100 forint körül van, a legolcsóbb a két SportKlub-csatorna, amelyek 100 forint alatt érhetők el.

nem adták ingyen

Az Index információ szerint az MTV három éve félmilliárd forintot fizetett az első választás jogáért, a TV2 az internetes jogokkal együtt közel egymilliárdért jutott hozzá a hároméves sugárzási joghoz.

Valószínűleg az árral kapcsolatban nem tudott megállapodni a Fibernet és a Sport Tv, ezért a kábelszolgáltató – az előfizetők tiltakozásával dacolva – kivette a kínálatából a Sport1-et, és helyette a SportKlub+-t tette be. Ez nagyságrendileg 150 ezer háztartás kiesését jelentette a Sport1-nek, viszont ugyanennyit nyert az IKO sportcsatornája. BL-meccsekkel a kínálatában megint jobb tárgyalási alapja lehetne a Sport Tv-nek, akár még a jelenleginél magasabb árat is elérhetnének a kábeleseknél.

A fentiek nyertese az UEFA lehet, amely vélhetően rekordáron tudja értékesíteni a BL-jogokat Magyarországra. A pályázó televíziók viszont nincsenek könnyű helyzetben, hiszen egyrészt spórolniuk kell a válság miatt, másrészt azonban fontosak lehetnek számukra a sportközvetítés révén megszerezhető nézők, illetve kábeles háztartások.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik