Üzleti tippek

Megnyílt a Digitális Világkönytár

A legkorábbi kínai írástól, az úgynevezett jóscsontoktól az Újvilág első térképéig számtalan érdekesség érhető el az interneten a Digitális Világkönyvtárnak köszönhetően, amelynek létrejöttét kedden jelentették be az ENSZ oktatási, tudományos és kulturális szervezetének párizsi székházában.

A World Digital Library (WDL) projekt, amelyben az UNESCO mellett 32 könyvtár és kutatóintézet vesz részt, nem kíván a Google vagy a Wikipédia versenytársa lenni, csupán a fiatalok érdeklődését akarja felkelteni a betű iránt.

“Vissza kell térni a könyvekhez” – hangsúlyozta az amerikai kongresszusi könyvtár képviseletében James Billington, aki szerint az emberi kultúra legősibb dokumentumai kerülnek fel a világhálóra, olyan ritkaságok, amelyek másutt nem elérhetőek.
A keddtől elérhető honlap, amelyre tucatnyi ország írásos ritkaságai érhetők el, hét nyelven – angolul, arabul, kínaiul, franciául, spanyolul, portugálul és oroszul – olvasható.

A világhálóra felkerültek az úgynevezett kínai jóscsontok. Ez a legrégebbi kínai írás, amelyről már biztosan tudni, hogy írás. A nehezen érthető jóscsontok szövege a késői Sang-dinasztia idejéből, Kr. e. 1200 környékéről származik. A 2500 ismert írásjelből csak körülbelül 1400 azonosítható későbbi kínai írásjelekkel, ezért ezeket el tudják olvasni.

Az érdekességek között szerepel az Újvilág 1562-es térképe, ahogy egy XI. századi szerb kézirat is. Digitalizáltak korai fényképeket, filmeket és hangfelvételeket is. Kategóriánként csupán néhány száz szócikk kerül fel a világhálóra, a projekt ugyanis nem a mennyiségre, hanem a minőségre törekszik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik